Erősödjön a Víz Keretirányelv!

Forrás: turizmus.com

 2019. március 13. 13:38

Több százezer ezer ember tette nyilvánvalóvá az Európai Bizottság számára, hogy kiáll vizeink védelme mellett és azt várja, hogy az Európai Unió ne gyengítse ambiciózus célkitűzését, a vizek jó állapotának elérését.

Véget ért a fél évig tartó, európai szintű társadalmi konzultáció, amely során az Európai Bizottság a vizeink védelmét célzó jogszabállyal, a Víz Keretirányelvvel kapcsolatban kérte ki az állampolgárok véleményét. Ez az időszak kritikus fontosságú volt folyóink, tavaink és vizes élőhelyeink szempontjából, az emberek pedig egyértelműen kifejezték: azt akarják, hogy az Európai Unió ismét kiálljon vizeink megóvása mellett – olvasható a WWF közleményében.

Az EU tagállamok még 2000-ben döntöttek úgy, hogy a vizeket és vizes élőhelyeket pusztító folyamatokat megállítják, és vizeinket jobb állapotba hozzák legkésőbb 2027-re. A Víz Keretirányelv megalkotásával ehhez létre is hozták a megfelelő jogi keretet, de ha el akarjuk érni a 2027-es célokat, a tagállamoknak jelentős lépéseket kell tennie és forrásokat biztosítania. Az eredmények azonban váratnak magukra, sőt a szabályozás gyengítése került látómezőbe.

Az Európai Bizottság 2018 őszén társadalmi konzultációt indított, amely során bárki kifejthette véleményét a Víz Keretirányelvvel kapcsolatban, a WWF és más civil szervezetek pedig #ProtectWater néven kampányt indítottak azért, hogy minél több állampolgár részt vegyen a konzultációban.

A kampány során a WWF olyan válaszokat készített elő, amely a leginkább védi a jelenleg hatályos jogszabályt. Az eredmény nem maradt el: fél év alatt 375 ezernél is több aláírás gyűlt össze európai szinten, vagyis az emberek jelentős része úgy gondolja, hogy meg kell óvni értékes folyóinkat, tavainkat és vizes élőhelyeinket, valamint meg kell állítani a vizeket érintő természetkárosító tevékenységeket. Ezek után a döntéshozók feladata, hogy a Víz Keretirányelv felülvizsgálata során figyelembe vegyék több százezer ember véleményét.

Több százezer ezer ember tette nyilvánvalóvá az Európai Bizottság számára, hogy kiáll vizeink védelme mellett

Fotó: Wild Wonders of Europe / Ruben Smith WWF

A társadalmi konzultáció március 11-én zárult, az EU hivatalos elemzése várhatóan 2019 őszén fog megjelenni, a jogszabály jövőjéről pedig 2020 első felében hozzák meg a végső döntést. A WWF és a többi civil szervezet addig is mindent megtesznek azért, hogy a Víz Keretirányelvet ne gyengítsék, és hogy az egyes tagállamok a hatékony végrehajtást tartsák szem előtt a következő években.  Így talán elérhető az a cél, hogy 2027-re Európa vizeinek nagy része jó ökológiai állapotba kerüljön.

Mint ismeretes, az európai vizes élőhelyeknek csupán a 40%-a egészséges, Magyarországon pedig a felszíni vizek kevesebb, mint 20 százalékának megfelelő az ökológiai állapota. Mára hazánk folyóinak és természetes árterületeinek több mint 90 százaléka eltűnt, ami a biológiai sokféleség nagymértékű csökkenését is eredményezte.

Kapcsolódó cikkek

Overtourism a Bledi-tónál

2019. január 18.