Ezek az üzleti rendezvények szervezésének érvényes szabályai

Forrás: turizmus.com

 2021. szeptember 06. 13:35

A Magyarországi Rendezvényszervezők Szövetségéhez (MaReSz) továbbra is rengeteg kérdés érkezik azzal kapcsolatosan, hogy különböző típusú rendezvényeket milyen feltételekkel lehet megtartani. Ebben segít a szövetség frissített táblázata.

Habár egyes kiemelt eseményekre, mint az augusztus 20-i programok, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus vagy a FEI Négyesfogathajtó Európa-bajnokság feloldották a védettségi igazolvánnyal való belépést, a többi, úgynevezett egyéb rendezvénykategóriába tartozó üzleti eseménynél, konferenciáknál, kiállításoknál és kongresszusoknál a korábbi szabályozások változatlanul érvényben vannak – mondta szerkesztőségünknek Horváthné Zsigmond Eszter, a MaReSz főtitkára.

Ezek értelmében

  • zárt térben tartott egyéb eseményre létszámtól függetlenül csak védettségi igazolvánnyal lehet belépni,
  • szabadtéri egyéb rendezvény esetén 500 fő alatt védett és nem védett résztvevők is jelen lehetnek,
  • 500 fő fölött pedig szabadtéren is csak védettségi igazolvány birtokában látogathatók ezek az események.

 

Koronavírus ellen védett személynek az tekinthető, aki ezt a magyar hatóság által kibocsájtott védettségi igazolvány bemutatásával, vagy a védőoltást igazoló EESZT applikációval igazolni tudja.

Az üzleti események korábbi szabályozásai változatlanul érvényben vannak

Fotó: 123rf.com

Külföldi résztvevők estén a Magyarország által elismert külföldi védettségi igazolás, illetve az oltottságot vagy felgyógyultságot igazoló uniós digitális Covid-igazolvány fogadható el.A védettségi igazolványt rendezvényekre való belépéshez negatív PCR-teszttel nem lehet kiváltani – hangsúlyozta a főtitkár.A MaReSz frissített, a szabályozásokat rendezvénytípusonként összefoglaló táblázata a szövetség honlapján az állásfoglalások között található meg, illetve erről a linkről közvetlenül letölthető.