Ezer eurós turizmusutalvánnyal élénkítenék az osztrák turizmust
A kuponokat turizmushoz köthető szolgáltatásokra, illetve helyi regionális termékek vásárlására lehetne beváltani. A minta a Bécsben már sikeresen alkalmazott gasztrocsekk, amely az elmúlt pár hónapban mintegy 30 millió eurós pótlólagos direkt költést eredményezet az osztrák főváros éttermeiben – számol be a kezdeményezésről blogján Kovács Balázs Bécsben élő turisztikai tanácsadó.
Az utalványok beváltása egy konkrét időszakhoz is köthető, így akár már az idei téli síszezon alatt is éreztetné jótékony hatását – nyilatkozta a Vida elnöke.
![]() |
A bevezetni javasolt turizmusutalvány akár már az idei síszezonban éreztetné hatását |
Fotó: 123rf.com |
A forgalomélénkítő javaslatot üdvözölte az osztrák szállodaszövetség (ÖHV) elnöke, Michaela Reitterer is, aki szerint most minden támogatás jól jön a szállodai szektor számára. Az utalványok mellett párhuzamosan törekedni kell arra is, hogy a járványhelyzet mielőbb lehetővé tegye az utazási figyelmeztetések visszavonását – tette hozzá.
Az osztrák gazdasági kamara (WKO) turisztikai szakosztályának vezetője, Robert Seeber szintén jó ötletnek tartja a turizmusbont, ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy ez csak egy „egyszeri ajándék" lenne. A kamara szempontjából hosszabb távú gazdaságélénkítés is szükséges, amelynek legjobb módszere a vállalkozások fixköltség-visszatérítésnek meghosszabbítása.
Ausztriában több unortodox gazdaságélénkítési modellt is kipróbáltak már, illetve sok kreatív megoldás született a nehéz helyzetbe került ágazat helyzetének javítására. A célzott támogatások és hitelek mellett újszerű megközelítés volt az a javaslat is, miszerint az utazásra, nyaralásra szánt családi költségek az adóból leírhatóak legyenek.