Fogyasztóvédelem a jegyvisszaváltásról

Forrás: turizmus.com

 2017. augusztus 15. 12:22

A nyári fesztiválok, koncertek, egyéb zenés programok időszakában a fogyasztók könnyen olyan helyzetben találhatják magukat, hogy hiába fizettek ki egy előadást, de az elmarad és később probléma van a jegyárak visszatérítésével.

A szervezőknek, legyen akár egy cég, akár egy önkormányzat, már a vásárláskor megfelelően kell tájékoztatniuk a fogyasztókat a program elmaradása esetén követendő visszatérítési eljárásról és minden egyéb, fontos információról - írja közleményében a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége.

A fentiekhez hasonló eset történt például 2017. augusztus 11-én, amikor Balatonakaliban vihar miatt elmaradt a Pál utcai fiúk c. előadás, amelyet a Pannon Várszínház mutatott volna be. Habár a megváltott jegyek érvényesek az újabb, 2017. augusztus 15-i előadásra, de a csak idényjelleggel ott tartózkodott fogyasztók ezt már nem tudják igénybe venni és már hazautaztak.


Mindehhez képest is teljes mértékben tisztességtelen a szervező honlapján, (www.balatonakali.hu) közzétett tájékoztatás, miszerint a jegyek csak akkor válthatóak vissza, ha a program még a második, azaz az augusztus 15-i alkalmon (az esőnapon) sem kerül megtartásra.

Jóllehet a honlapon korábban szerepelt az a figyelemfelhívás, hogy a fogyasztók figyeljék az időjárást, és csak abban az esetben vegyék meg a jegyet, ha az esőnapon, 15-én is a településen tartózkodnak, azonban erről egyáltalán nem adtak tájékoztatást a fogyasztók számára a személyes jegyvásárláskor. Az pedig nem várható el, hogy a vásárlók a szervező internetes honlapját folyamatosan figyelemmel kísérjék.

A program szervezőjének, legyen szó akár egy önkormányzatról, akár egy vállalkozásról, már a jegyvásárlás előtt világosan és közérthető módon kell tájékoztatnia a fogyasztót a szolgáltatás lényeges tulajdonságairól. Ez már 2014. június 13. óta így van, amikortól is a vállalkozásokat előzetes fogyasztóvédelmi tájékoztatási kötelezettség terheli minden fogyasztói adásvétel vagy szolgáltatás esetén!

Az előbbiek közé tartozik és ugyanilyen lényeges tulajdonság egy szabadidős rendezvénynél vagy programnál, hogy ha esetleg az elmarad vagy elhalasztják, akkor a szervező hogyan jár el, milyen lehetőséget biztosít a fogyasztóknak a jegyek visszavételére, vagy esetleg az elhalasztott előadáson való részvételre.

A szervezők tehát akkor tanúsítanak felelős és fogyasztóbarát magatartást, ha minden, a fogyasztókkal kapcsolattartásra szánt csatornán, ahol jegyeket árusítanak, megfelelően tájékoztatást adnak a szolgáltatás lényeges tulajdonságairól, így arról is, milyen eljárást követnek, ha a program esetleg elmarad és tájékoztatnak a visszatérítés lehetőségéről, menetéről! Ellenkező esetben ugyanis akár a fogyasztó igénye – adott esetben – megalapozott is lehet, természetesen ezt esetről esetre lehet eldönteni.

Mindezek különösen fontosak annak fényében is, hogy a szervező tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot is megvalósíthat azzal, ha az adott helyzetben a fogyasztó tájékozott ügyleti döntéséhez szükséges és ezért jelentős információt elhallgat vagy elrejt és ezáltal a fogyasztót olyan ügyleti döntés meghozatalára készteti, amelyet egyébként nem hozott volna meg! Sőt, nem is szükséges a megtévesztésnek megvalósulnia, már elég az is a fogyasztóvédelmi előírások szerint a megtévesztés megállapításához, ha a kereskedelmi gyakorlat erre alkalmas!

A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége felhívja a vállalkozások, jegyértékesítők, rendezvényszervezők figyelmét arra, hogy tanúsítsanak felelősségteljes magatartást és megfelelően tájékoztassák a fogyasztókat az általuk kínált programokkal kapcsolatos, minden fontos körülményről, amely a tudatos vásárlói döntéshez szükséges.