Folytatódik a füzéri vár újjáépítése

Forrás: turizmus.com

 2018. április 30. 09:39

Másfél milliárd forintból elkezdődik a Füzéri vár újjáépítésének második üteme, egyidejűleg elkészültek a harmadik ütem jogerős építési engedélyei is.

A Miniszterelnökség társadalmi és örökségvédelmi ügyekért, valamint kiemelt kulturális beruházásokért felelős helyettes államtitkára, Latorcai Csaba a szombati időkapszula-elhelyezési ünnepségen kiemelte: a Füzéri vár nemcsak művészettörténeti jelentőségű, hanem a magyar történelem  kiemelkedő helyszíne is, hiszen a Szent Koronát is őrizték az erődítmény falai között egykor. A kormány ezért támogatja a vár újjáépítését a Nemzeti Várprogram keretében.

A Füzér reg-élő vár elnevezésű program keretében pedig a helyi közösség programokkal és várjátékokkal teszi élővé a várat, erősítve ezzel a térség turisztikai vonzerejét.

A beruházás befejezését 2019 decemberére tervezik

Fotó: wikipédia

A helyettes államtitkár bejelentette: elkészült az újjáépítés harmadik ütemének jogerős építési engedélye. Így jó esély van arra, hogy a kormány a harmadik fejlesztési szakaszra is belátható időn belül megítélje a szükséges forrást.

Az első ütem befejezése után megtöbbszöröződött, 30 ezerről csaknem 90 ezerre nőtt a jegyet váltó turisták száma a várban. Ez is bizonyítja, hogy a beruházásnak létjogosultsága van az értékőrzés és a turizmus szempontjából is – hangzott el.

A második ütem keretében megépül az úgynevezett Rimay-ház, a Pápai-ház, az ecetesház, megújul a várudvar, valamint olyan beruházások valósulnak meg, amelyekkel interaktív módon mutathatják be egy középkori vár életét. Ugyancsak a beruházás része egy napelempark építése, amely több millió forintos megtakarítást hoz majd a vár üzemeltetési költségeiben.  A beruházás befejezését 2019 decemberére tervezik.

A harmadik ütemben kabinos felvonók építésével könnyítenék a feljutást az 552 méter magas hegytetőn álló várba. Kilátót építenek a Nagy-Milicen, és készülne egy függőhíd is a közelben. Fejlesztenék az infrastruktúrát, és szerepel a tervek között kerékpárutak és túraútvonalak kiépítése, valamint szabadtéri színpad kialakítása és szállodaépítés is.

A füzéri várhoz köthető fejlesztések összköltségét hárommilliárd forintra becsülik. Az önkormányzat által kiadott közlemény szerint a teljes fejlesztési program 75 munkahelyet teremt.