18 százalékos áfát javasol a fürdőszövetség

Forrás: MTI/turizmus.com

 2017. április 27. 16:53

A magyar fürdők versenyképességéhez elengedhetetlen a fürdőszolgáltatások áfájának csökkentése a jelenlegi 27 százalékról 18 százalékra - mondta április 27-i sajtótájékoztatóján Czeglédi Gyula, a Magyar Fürdőszövetség elnöke.

A vendéglátás áfakulcsa idén január elsejétől csökkent 18 százalékra, a szálláshely szolgáltatást pedig évek óta ezt a kedvezményes adó terheli.

A fürdőágazat versenyképességének megőrzéséhez, tavalyi teljesítményének eléréséhez elengedhetetlen az áfacsökkentés, ahogy a munkaerő megtartásához, a szolgáltatások minőségének emeléséhez is - mondta Czeglédi Gyula.

Az áfacsökkentésből eredő bevételt bérfejlesztésre tudnák fordítani, amire szükség van, ugyanis jelenleg az ágazatban dolgozók keresete a nemzetgazdasági átlaghoz képest legalább 30 százalékos lemaradásban van - tette hozzá.

Az elnök megjegyezte, hogy az idei évre előírt bérfejlesztés, a garantált bérminimum emelése 200 millió forint többletköltséget okozott például az általa vezetett hajdúszoboszlói fürdőnek (Hungarospa), de a kisebb egységekben is legalább 50 millió forintot a többlet teher. Ezt a kiesést is pótolni tudná az áfacsökkentés - mondta.

A szövetség szerint a legelőnyösebb az lenne, ha a magyar turizmus három fő szolgáltatási pillére - a szálláshelyek és a vendéglátás mellett a fürdőszolgáltatás - teljes egészében a kedvezményes áfakörbe tartozhatna.

Hegedűs Attila, a BDO Magyarország ügyvezető igazgatója elmondta: a szövetség felkérésére készített tanulmányuk szerint a költségvetés áfabevétele a 18 százalékos kulcs esetén 2,7 milliárd forinttal csökkenne az első évben, de az ágazat 2022-re ezt a kiesést behozná, miután a fürdők árbevétele az áfa csökkentésével jobban nőne. Az ágazatból egyébként, jelenleg évente 12,7 milliárd forint áfa folyik be a költségvetésbe.

Megjegyezte: az EU-ban a fürdőszolgáltatások áfakulcsa gyakorlatilag mindenhol alacsonyabb, mint nálunk, s a tagállamok fele kedvezményes kulcsot alkalmaz. Miután az uniós szabályozás, a fürdők esetében megengedi a kedvezményes kulcsok alkalmazását, Belgiumban és Hollandiában 6%-os, Németországban 7%-os, Szlovéniában 9,5 %-os, Spanyolországban 10 %-os, Csehországban pedig 15 %-os kulcsot alkalmaznak - mutatott rá a tanulmány.

A tanulmány másik megállapítása szerint jelenleg csak a nemzetközi jelentőségű fürdők - ilyenből 15 működik ma Magyarországon - tudnak profitot termelni.

A másodlagos – országos és regionális jelentőséggel bíró fürdők -
árbevétele legtöbb esetben fedezetet biztosít ugyan a vállalkozás működési költségeire, azonban ezen fürdők esetében már megjelenik az önkormányzati szerepvállalás a fürdők folyamatos és zavartalan működésének biztosítása érdekében.
A harmadlagos fürdők - amelyek elsősorban a helyi és a fürdő közvetlen környezetében élő lakosság fürdőzési igényeit elégítik ki - többsége veszteségesen üzemel, a működésük fenntartása érdekében, a felmerülő költségek fedezésére jelentős önkormányzati forrás-injekció szükséges.

Boros László Attila (a Bükfürdő Gyógy- és élménycentrum vezérigazgatója), a szövetség választmányának tagja kifejtette: óriási versenyhátrányt jelent az ágazatnak, hogy a magyar fürdőknek a magasabb áfakulcs miatt drágább belépőt kell kérniük, vagy arányosan kevesebb szolgáltatást tudnak nyújtani, mint a szomszédos osztrák szolgáltatók. Az áfakulcs 18 százalékra csökkentése az általa vezetett fürdőben, áremelés nélkül, éves szinten 200 millió forint pluszforrást jelentene, amit bérfejlesztésre vagy az infrastruktúra fejlesztésére tudnák fordítani - mondta, hozzátéve, hogy az ágazat nem kaphat uniós támogatást fejlesztésekhez.

Czeglédi Gyula a tájékoztatón kitért arra is, hogy a Magyar Fürdőszövetség tagjai a hosszú telet követően készen állnak a szezonkezdetre, ám sok szabadtéri fürdőben a hideg miatt komoly felújításokra volt szükség. Küzdenek a munkaerőhiánnyal is, sok helyen nem találnak szakképzett munkatársat, úszómestert, pénztárost, vagy takarítókat a szezonális munkára. A hiányzó munkaerőt diákszövetkezetek segítségével próbálják pótolni - mondta.