Garantált ágazati bérminimum a turizmusban?

Forrás: turizmus.com

 2019. július 28. 11:13

A kritikus munkaerőhelyzet miatt jövőre bevezethetik a turizmusban a garantált ágazati bérminimumot, az egyeztetések ősszel kezdődhetnek a Turizmus-Vendéglátás Ágazati Párbeszéd Bizottságban.

A tartósan kritikus munkaerőhelyzet miatt 2020-tól garantált ágazati bérminimum jöhet a turizmusban: a kormány által a versenyszférában évről évre meghatározott szakmunkás-minimálbérhez képest jelentősen magasabb alapösszeg bevezetését a munkaadók kezdeményeznék, amelyről ágazati kollektív szerződésben állapodnának meg az év végéig — értesült a Magyar Nemzet iparági forrásokból.

Az önként vállalt alapbéremeléssel vonzóbbá tennék a turizmust a munkaerőpiacon más, hasonlóan magas élőmunka-igényű iparágakkal szemben, egyúttal az is várható, hogy tovább tisztul a szürkezónába nyúló foglalkoztatási terület.

A napilap információi szerint várhatóan ősszel kezdődhet meg az erről szóló egyeztetés a Turizmus-Vendéglátás Ágazati Párbeszéd Bizottságban. Amennyiben az év végéig közös döntés születik, a 2001 óta érvényben lévő ágazati kollektív szerződés kibővítésével rögzítenék a garantált bérkiegészítést, amely a versenyszféra legkisebb béreihez képest tízezer forintokban mérhető nettó keresetemelkedést is jelenthet a foglalkoztatottaknak.

Magasabb bérekkel tennék vonzóbbá az ágazatot

Fotó: pixabay

A lap úgy tudja, a szociális partnerek párbeszédfóruma sikeres megállapodás esetén kezdeményezni fogja a kormánynál a kollektív szerződés kötelező kiterjesztését az egész iparágra, de a szűkebb értelemben vett statisztikai ágazatban, azaz az szj-számok szerint besorolt vendéglátó- és a szálláshely-szolgáltatások területén mindenképpen érvénybe lépne a magasabb bérminimum. Garantált ágazati bérminimum megállapítására eddig egyetlen nemzetgazdasági szektorban sem volt példa.

A statisztikák szerint a magyarországi turizmusban több mint 400 ezer embert foglalkoztatnak, a munkahelyek tizedét az iparág generálja, a közvetlen és közvetett hatásokat összesítve pedig a nemzetgazdasági foglalkoztatottság 13,2 százalékát adja az ágazat.

Idén a garantált bérminimum összege bruttó 195 000 forint, amely nettóban 129 675 forintot jelent. A vonatkozó kormányrendelet szerint 2020. január 1-jétől az újabb nyolcszázalékos béremelésnek köszönhetően a szakmunkás-minimálbér bruttó összege 210 600 forintra emelkedik a versenyszférában.

A turizmusban várható kötelező legkisebb bér tehát ennél magasabb lehet, ami vonzóbbá teszi majd az idén áprilisban 239 174 forintos átlagkeresetet biztosító munkahelyeket a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területén.

Az ágazat tavalyi munkaerő- és bérhelyzetéről itt írtunk.