Guller Zoltán: 20 százalékkal nőhet idén a turizmus (podcast)

Forrás: turizmus.com

 2022. április 11. 10:06

Legfrissebb podcastjában az első negyedévi adatokat értékelte, valamint az év hátralevő részével kapcsolatos várakozásokat ismertette Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója.

A szakember kiemelte, hogy az év első három hónapjában egymást érték idehaza a nagy gasztronómiai események: „Februárban a Michelin Guide-dal közösen mutattuk be a magyar gasztronómia sajátosságait séfekkel, influenszerekkel, egy hónappal később pedig a Bocuse d'Or európai döntője volt Budapesten. A magyar válogatott 2. helyezése kiemelkedő eredmény, drukkolunk, hogy a világdöntőn is jó eredményt érjen el a csapat" – hangsúlyozta Guller Zoltán.

Guller Zoltán

Fotó: MTÜ

Az, hogy a hazai gasztronómia most a virágkorát éli, annak is köszönhető, hogy 4-5 évvel ezelőtt elkezdődött egy közös munka külföldi szakemberekkel. Ennek keretében felmérték a közel 50 ezer hazai vendéglátóhely helyzetét, amelynek alapján született egy komoly értékelés.

Számos fontos megállapítást tettek attól kezdve, hogy vidéken a kávé minőségén javítani kell, vagy hogy kevés a külföldi bor az itallapokon, illetve hogy túl nagyok az adagok és túl cukrosak az édességek.

„A gasztronómiai forradalom második szakaszában az a feladatunk, hogy az elit éttermeken túleső körben is emelkedjen a színvonal. Ennek érdekében az MTÜ kávés és bártender képzést is szervezett. A cél az, hogy ne csak 100, hanem több száz, vagy több ezer olyan minőségi étterem legyen Magyarországon, amely illeszkedik az európai trendekbe" – hangsúlyozta Guller Zoltán. Ugyanakkor az is fontos feladat, hogy a magyar családok újra járjanak étterembe, mert csak a külföldi vendégekre nem lehet építeni a vendéglátóiparban.

Guller Zoltán szerint az idén várhatóan meglesz az első vidéki Michelin-csillagos étterem, sőt akár 2-3 is lehet. „A vidéki Magyarországot elérte a gasztronómiai forradalom, a vendéglátós szakma sokat tett ezért, s tanácsadással mi is hozzájárultunk. Minél több Michelin-ajánlásunk lesz, annál több, tovább maradó, magas költésű turistát tudunk idevonzani" – hangzott el.

A Bocuse d'Or idején egyébként érezhető volt a növekedés a külföldi vendégforgalomban, közel 47 ezer vendégéjszakát regisztráltak a hazai szálláshelyeken, 10-15%-kal többet, mint a megelőző hetekben.

A beszélgetés során szóba került a dubaji világkiállítás díjnyertes magyar pavilonja is, amelyet több mint egymillió látogató keresett fel.

Az idei első negyedév adataival kapcsolatban Guller Zoltán kiemelte, hogy ebben az időszakban a vendéglátás árbevétele közel 280 milliárd forintra, vagyis az egy évvel ezelőttinek a duplájára nőtt.

Húsvétra 60% fölötti átlagos kihasználtság várható a szálláshelyeken, a foglalások több mint háromnegyede szállodába érkezett. A háború kitörésekor volt némi megtorpanás a spanyol, német piacokról, de a kereslet az első pár hét után helyreállt. A belföldi kereslet is erős. A húsvéti ünnep idején a legnépszerűbb a Balaton, a Mátra-Bükk, Debrecen, Bük-Sárvár és Budapest.

„Erős nyár várható a magyar turizmusban, az év egészében ha nem is fogjuk elérni a 2019-es 41 millió vendégéjszakát, de 36-37 millióra számítunk. Ez 20%-os forgalomnövekedés a szálláshelyeken és a vendéglátásban tavalyhoz képest, a háború hatását is figyelembe véveAz orosz és ukrán turisták elmaradnak, de Európa utazik. Míg tavaly a V4-ek turistái voltak nálunk a legtöbben, az idén a klasszikus európai küldőpiacok erősödése várható. Az amerikai és kanadai turisták komolyabb visszatérésére még várni kell" – zárta gondolatait Guller Zoltán.

A podcast ezen a linken érhető el.