Hétfőtől a vendéglátóhelyeknek este 11-kor zárniuk kell

Forrás: MTI/turizmus.com

 2020. szeptember 18. 17:40

Szeptember 21-én életbe lép az új járványügyi szigorítás, mely szerint a vendéglátóhelyeknek este 11 órakor be kell zárniuk.

Mint arról korábban hírt adtunk, szeptember 16-án a kormány – járvány második hulláma miatt – több szigorítást is bejelentett, többek között azt, hogy a szórakozóhelyeknek be kell zárniuk este 11-kor.

A szigorítást szeptember 21-től kivetik az összes vendéglátóhelyre is: tehát hétfőtől a vendéglátóhelyek és szórakozóhelyek 23 óráig lehetnek nyitva, és továbbra is érvényben marad az 500 fős létszámkorlát. A zárt helyen vagy a nem zárt helyen tartott zenés, táncos rendezvény – függetlenül annak nyilvános vagy nem nyilvános, valamint alkalmi vagy rendszeres jellegétől – abban az esetben tartható meg, ha a rendezvény helyszínén a jelenlévők létszáma – beleértve az ott foglalkoztatott embereket – egy időben nem haladja meg az 500 főt, és az legfeljebb 23 óráig tarthat.

Szeptember 21-től az összes vendéglátóhelynek zárnia kell este 11-kor

Fotó: 123rf.com

A Magyar Közlönyben pénteken megjelent 431/2020. (IX. 18.) Korm. rendelet erről szóló passzusa:

„3. A zenés, táncos rendezvények megtartására és a vendéglátó üzletek nyitva tartására vonatkozó rendelkezések

6. § (1) A zárt helyen vagy a nem zárt helyen tartott, a zenés, táncos rendezvények működésének biztonságosabbá tételéről szóló 23/2011. (III. 8.) Korm. rendelet szerinti zenés, táncos rendezvény (a továbbiakban: rendezvény) – függetlenül annak nyilvános vagy nem nyilvános, valamint alkalmi vagy rendszeres jellegétől – abban az esetben tartható meg, ha a rendezvény helyszínén a jelenlévők létszáma – beleértve az ott foglalkoztatott személyeket – egy időben nem haladja meg az 500 főt.

(2) A rendezvény helyszínén – az ott foglalkoztatottak kivételével – 23.00 óra után 06.00 óráig tilos tartózkodni.

7. § (1) A vendéglátó üzletben 23.00 óra után 06.00 óráig az ott foglalkoztatottak kivételével – a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel – tilos tartózkodni.

(2) A vendéglátó üzletben 23.00 óra után 06.00 óráig az élelmiszer elvitelre történő megrendelése és átvétele, valamint a vételár megfizetése céljából és időtartamára megengedett a tartózkodás.”