Hódítanak a mobileszközök a magyar utazók körében
A „Digitális eszközök és módszerek használatának marketingszempontú feltáró elemzése a magyar turisták körében" című tanulmányban Happ Éva, Ivancsóné Horváth Zsuzsanna és Kupi Marcell a magyar turisták digitális turizmusban való részvételét, lehetőségeit vizsgálták.
A digitalizáció új korszakot hozott el a turizmus szektorban. A szerzők definíciója szerint digitális turizmus alatt mindazon infokommunikációs eszköz és informatikai megoldás használatát értjük, amely hozzájárul a turisták igényeinek egyszerűbb kielégítéséhez, valamint javítja a turizmusban működő szervezetek, vállalkozások versenyképességét. Az innovatív szolgáltatásoknak köszönhetően a turisták a vásárlási folyamat valamennyi szakaszában egyszerűbben tudnak részt venni, ez pedig fogyasztásukat is serkentheti.
A szekunder és primer adatokon alapuló kutatás Magyarország digitális turizmusát értékeli. A szerzők hangsúlyozzák, hogy Magyarországon a technológiai feltételek nem pusztán az internetfelhasználók arányát illetően és a mobiltelefonos előfizetések szempontjából kedvezőek, hiszen hazánk 7. a világrangsorban a 4G internet elérésében, illetve 5. a mobilsebesség tekintetében.
![]() |
A turisták a mobileszközök használatát részesítik előnyben |
Fotó: 123rf.com |
Az eredmények rámutattak, hogy a turisták a mobileszközök használatát részesítik előnyben, így a piacnak a digitális jelenlét mellett már arra kell összpontosítania, hogy mobileszközökre optimalizált vásárlási és információs felületeket hozzanak létre. A primer kutatás alapján a válaszadók több mint fele a teljes utazást mobileszközök segítségével szervezi. A szerzők rámutatnak arra is, hogy ugyan a digitális eszközhasználat mellett a virtuális valóság, virtuális turizmus szerepe is erősödni látszik, a személyesen átélt élményekhez való ragaszkodás továbbra is jelentős.
A teljes tanulmány letölthető IDE kattintva.