Idén 456 cigányzenészt támogat a Muzsikáló Magyarország Program

Szerző: Vajk Brigitta

Forrás: turizmus.com

 2020. október 15. 18:21

Lezárult a Muzsikáló Magyarország 2020–2021 Program keretében kiírt, a magyarországi cigányzenészeket támogató pályázat. A kiírás eredményeinek ismertetésére, valamint egy másik projekt, a Hallgató Cigányzenei Minősítő Vizsga sikeres prímásainak bemutatására a Hagyományok Házában került sor.

Az eseményen Tóth János, a Hagyományok Háza hálózatának vezetője – mint a rendezvény házigazdája – felidézte, hogy kormány 2017-ben indította el a Muzsikáló Budapest Programot, melyet 2018-ban a turisztikailag frekventált vidéki helyszínekre is kiterjesztettek. Mint mondta, a programot az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) Kultúráért Felelős Államtitkárságának támogatásával 2019-ben a Hagyományok Háza tűzte zászlajára, melynek keretében 2020-ban életre hívta a Hallgató Cigányzenei Minősítőt. A projekt a vírushelyzet miatt kicsit megkésve, szeptemberben tudott elindulni.

A Muzsikáló Magyarország 2020-2021 pályázatról tartott sajtótájékoztató résztvevői a budapesti Hagyományok Házában

Fotó: MTI/Mohai Balázs

A vizsga eredményeit Benedekfi István, az EMMI Kultúráért Felelős Államtitkárságának zenei osztályvezetője ismertette: az eddigi négy, szeptemberi vizsganapon tizenhét prímás mutatkozott be, közülük hárman kiváló, tizennégyen megfelelt minősítési fokozatot értek el, a vizsgára a cigányzenekarok 18 évet betöltött prímásai jelentkezhettek.

Benedekfi István kiemelte, hogy a magyar éttermi cigányzene a magyar kultúrkör szerves részét képezi már évszázadok óta, tisztelői közé tartoznak olyan zenészóriásaink, mint Liszt Ferenc és Bartók Béla.

Könnyid László, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgató-helyettese a sajtótájékoztatón örömét fejezte ki, hogy a kormányzat a koronavírus-járvány nehéz időszakában a művészetnek is segítő kezet tud nyújtani. Ennek keretében hirdették meg a Muzsikáló Magyarország pályázatot 800 millió forintos keretösszeggel, mely a muzsikusok tiszteletdíjára fordítható, s amelynek fedezetét az MTÜ biztosítja. A felhívásra összesen 173 pályázat érkezett, ebből 97 cigányzenekar kapott lehetőséget a fellépésre, ami összességében 456 cigányzenészt érint. „A Muzsikáló Magyarországgal az a célunk, hogy az éttermi cigányzene hagyományait visszahelyezzük oda, ahol évtizedekkel korábban volt”– hangsúlyozta Könnyid László.

Mint kifejtette, az elmúlt hónapokban számos kormányzati pályázat született a turisztikai ágazat fejlesztésére, képzésekre, melyek mind azt célozzák, hogy „ha újraindul a turizmus, Magyarországnak versenyképes árulapja legyen”, hiszen a kormány a válsághelyzetben mindig az előrehaladásban hisz. A vezérigazgató-helyettes arra is kitért, hogy „a szakma bevonásával ezekben a hetekben zajlik a Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégia felülvizsgálata”, cél, hogy az új kihívásokhoz lehessen igazítani az ágazat jövőképét.

A Hallgató Cigányzenei Minősítő Vizsgát megszerző prímások

Fotó: MTI/Mohai Balázs

A sajtótájékoztató végén Pál István Szalonna, a Muzsikáló Magyarország szakmai vezetője, a Magyar Állami Népi Együttes művészeti vezetője – mielőtt átnyújtották a minőségigazoló tanúsítványokat a fiatal prímásoknak – felhívta a figyelmet a tanulásra az oktatásra, a minőség biztosítására. Elmondta: „egymást segítve próbáljuk megmenteni a cigányzenét a jövőnek, fontos, hogy az unokáink, dédunokáink is tudjanak majd bemenni olyan étterembe, ahol cigányzene szól, ez kultúránk egyik ékköve”.

Mint arról korábban beszámoltunk, a Muzsikáló Magyarország 2020–2021 Program 2020. november 2-tól 2021. április 18-ig tart. A kiírás szerint a négy-öt fős cigányzenekaroknak legalább harminc vendég befogadására alkalmas, turisztikai szempontból frekventált helyszínen, folyamatosan működő vendéglátó egységeknél kell a hét négy napján, napi minimum három órában zenélniük.