Indul a Pannónia Szíve fejlesztési program

Forrás: MTI

 2018. október 18. 10:56

A Pannónia Szíve és a Velencei-tó térségének területfejlesztéséért felelős miniszterelnöki biztossá nevezték ki Tessely Zoltánt.

A miniszterelnöki biztos tevékenysége keretében a térséghez tartozó megyei fejlesztési biztossal, valamint a megyei önkormányzat képviselőivel és a Velencei-tó és Térsége, Váli-völgy, Vértes Térsége Fejlesztési Tanáccsal együttműködve hangolja össze a térséget érintő projektek előkészítését és végrehajtását. Egyebek mellett a Vörösmarty Mihály Emlékkiállítás megvalósítását is figyelemmel kíséri.

A Magyar Közlöny csütörtöki számában egy kormányhatározat is megjelent a Pannónia Szíve Program keretében Martonvásár város területén, a Brunszvik-terv részeként megvalósuló egyes fejlesztések támogatásáról.

A martonvásári Brunszvik-kastély

Fotó: martonvasar.hu

A határozat értelmében Martonvásár önkormányzatának a Brunszvik-terv keretében megvalósuló fejlesztéseire 400 millió forint átcsoportosításáról döntöttek. Emellett Martonvásáron a Beethoven-emlékévhez kapcsolódó fejlesztésekre, valamint az „Agroverzum” látogatóközpont befejezésére 200 millió forintos forrást biztosítanak, azzal a feltétellel, hogy a Magyar Tudományos Akadémia és Martonvásár Város Önkormányzata között megállapodás jön létre a Brunszvik sétány területének használatáról.

Szintén a Magyar Közlöny október 18-i számában a Pannónia Szíve Program keretében a Vál községben megvalósításra kerülő turisztikai és sportcélú fejlesztések előkészítéséről és támogatásáról is megjelent egy határozat. E szerint Válon a műemléki védettség alatt álló Ürményi-kastély és parkjának szakszerű, a „korábbi birtoktestet is figyelembe vevő”, illetve a kastélypark eredeti állapotának minél teljesebb mértékű helyreállítására és felújítására irányuló fejlesztésekhez ingatlanok állami tulajdonba kerüléséről is döntött a kormány.

A váli Ürményi-kastély műemléki helyreállításával összefüggésben egy ingatlan önkormányzati tulajdonba kerülése, valamint sportcélú beruházások megvalósításához kiegészítésként szükséges ingatlanok megvásárlása, közművesítése és útfejlesztés érdekében összesen 95,5 millió forint egyszeri átcsoportosításáról is határoztak.