Jó évkezdés a turizmusban

Forrás: MTI

 2017. május 10. 14:58

Jól kezdte az évet a turizmus, elsősorban a külföldi vendégforgalom emelkedett, az ország tíz legjelentősebb küldőpiaca közül 8-nál növekedést regisztráltak – adja hírül az MTI a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) közleményét.

Az MTÜ – a legfrissebb statisztikai adatokra reagálva – kiemeli: a belföldi utazási aktivitás élénkülését jelzi, hogy az év harmadik hónapjában 6,0 százalékkal több magyar vendég pihent belföldön, pedig idén sem hosszú hétvége, sem a húsvét nem esett márciusra. Fokozottan érvényes a növekedés az első negyedévre: január-márciusban 4,2 százalékkal több magyar vendég 2,2 millió vendégéjszakát töltött belföldi szálláshelyeken.

A vendégforgalomnál is nagyobb ütemben emelkedtek a turisztikai bevételek javát kitevő szállásdíj bevételek, ezek összege márciusban 15,8 milliárd forint volt, ami 9,3 százalékos növekedés 2016 márciusához képest. Az első negyedévben a szállásdíj bevételek 41,2 milliárd forintot értek el, 11,5 százalékkal felülmúlva a tavaly január–márciusban mért adatokat.

Az év harmadik hónapjában 6,0 százalékkal több magyar vendég pihent belföldön

 

Az első negyedévben Magyarország TOP 10 külföldi piaca közül 8-ban növekedés volt, köztük kiemelkedő az orosz vendégéjszakák 36,9 százalékos bővülése, míg márciusban az orosz vendégéjszakák száma a korábbinál is nagyobb mértékben, 50,9 százalékkal bővült. A trendfordító tavaly október óta Magyarországon hónapról hónapra nő az orosz vendégek és vendégéjszakák száma a magyarországi szálláshelyeken az előző év azonos hónapjához viszonyítva.

Ezek a magyarországi adatok egybehangzanak a 32 nemzeti turisztikai hivatalt, köztük az MTÜ-t soraiban tudó European Travel Commission legfrissebb elemzésével, miszerint az orosz gazdaság 2017-ben a növekedés útjára léphet, és a rubel megerősödésével párhuzamosan a külföldi utazások iránti kereslet is növekedni fog – mutat rá a közlemény.