Jubileumi évadnyitó ezer szakmabelivel

Forrás: turizmus.com

 2017. február 02. 18:33

Mintegy ezren gyűltek össze a Budapest Kongresszusi Központban a hagyományos február 1-jei évadnyitó fogadáson, amely a megszokott baráti hangulat mellett fontos bejelentést is tartogatott a megjelenteknek. De különlegessége volt még az is, hogy a rendezvény idén ünnepelte 25. születésnapját.

Az 25. Turisztikai Évadnyitó és Díjátadó Gála nyitányaként felidéztük az elmúlt negyed század hasonló rendezvényeit – három percben. Kattintson a képre!


Ahogy arról beszámoltunk,  az este folyamán köszöntötte a megjelenteket, s egyben el is köszönt a szakmától Bienerth Gusztáv kormánybiztos. Mint mondta, a turizmus állami irányításának átalakítása lezárult, így megszűnik a kormánybiztosi intézmény is.

Bienerth Gusztáv köszöntője

Mint fogalmazott, a magyar turizmus évek óta dinamikus növekedést mutat, s 2017 kiváló éve lesz a szakmának. A következő időszak legfontosabb feladatának a stratégia végrehajtását nevezte. Hangsúlyozta, hogy mennyiségi turizmus helyett minőségire van szükség. Kitért arra is, hogy az országban nyáron egy időben rendeznek világraszóló sporteseményeket. Megköszönte az ágazatban dolgozók, a Turisztikai Világszervezet (UNWTO) és az Európai Parlament turisztikai albizottságának hatékony együttműködését.

Az eseményt megtisztelte jelenlétével négy nagykövet (Horvátország, Spanyolország, Szlovénia, Tunézia), Somogyi Zoltán, a UNWTO főtitkár-helyettese, Ujhelyi István az Európai Parlamenti turizmusért felelős bizottsági alelnöke, valamint Gajda Tibor, a Magyar Turisztikai Ügynökség stratégiai és szakmai vezérigazgató-helyettese.

A közönség az AccorHotels, a Mellow Mood Hotels, a Julius Meinl és Győr bemutatkozását is megtekinthette, Győr olyannyira kitett magáért, hogy a Győri Balett Ravel Bolerójával is készült erre az estére.

Bolero a Győri Balett előadásában

Borkai Zsolt, Győr polgármestere

A nyári, győri Európai Ifjúsági Olimpiáról Borkai Zsolt polgármester, a MOB elnöke tartott könnyed hangulatú prezentációt, Hugónak, az esemény kabalakakasának segítségével.

2000 óta február 1-jén adják át a turisztikai szakmai szervezetek is díjaikat, ezúttal 16 díjazott vehette át az elismerő oklevelet a színpadon.

Mintegy ezren gyűltünk össze az évadnyitón

A szinte egyetlen hatalmas baráti társaságnak is tekinthető, ezerfős társaságot turizmus kvízzel is szórakoztatta a szervező Turizmus Kft., ám ezúttal nem kollégáink tették fel a kérdéseket, hanem a  népszerű humorista, Litkai Gergely gondoskodott róla, hogy legalább egy könnycsepp mindenkinek kicsorduljon a nevetéstől.

Litkai Gergely mint kvízmester

Erre és hasonló kérdésekre kellett válaszolni (szavazókészülék segítségével) a jelenlévőknek, ami nem is volt olyan egyszerű, mint amennyire vidám. Mint látható, az alábbi kérdésre a többség rossz választ adott!

A sokak által csak a szakma találkozóhelyeként aposztrofált február 1-jei évadnyitón az este nagyszabású fogadással folytatódott.

Pillanatkép a fogadásról


A házigazda AccorHotels ételei mellett spanyol, tunéziai és nagyváradi  ízeket, a Hungaricum Fesztivál jóvoltából pedig hamisítatlan magyar ételkülönlegességeket kóstolhattak meg a jelenlévők, kiváló borok és pálinkák, zongoraszó, és jó hangulat társaságában.

Liszkay Mihály borász zongoraszóval is elbűvölte közönségét

KÉPGALÉRIA HAMAROSAN!

Kapcsolódó cikkek