Képzési program segíthet a munkaerőhiány enyhítésén

Forrás: turizmus.com

 2017. december 09. 16:57

Nyolc ország 14 szervezete dolgoz ki közösen programot egy EU-s projekt keretében, amelynek célja, hogy enyhítse a munkaerőhiányt a turizmusban.

A Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége szakmai fórumot tartott „A turizmus-vendéglátás munkaerő helyzete és a lehetséges megoldások, különös tekintettel a képzésre – az EU támogatása innovatív megoldásokhoz” címmel. A rendezvényen elhangzottakat Gál Pál Zoltán, a VIMOSZ elnöke foglalta össze olvasóink számára.

Az EU a „Next Tourism Generation” projekt keretében 3,8 millió eurót ad nyolc ország érintett szereplőinek azzal a céllal, hogy segítsen a munkaerőválság megoldásában.

Silvia Barbone, a Federturismo Confindustria képviselője, Gál Pál Zoltán és Böröcz Lajos, a VIMOSZ főtitkára Ujhelyi Istvánt hallgatja

Fotó: VIMOSZ

Az alapvető probléma az, hogy a fiatalok nem látják vonzónak az ágazatot, ezen úgy lehet segíteni, hogy a turizmusban szükséges ismeretek átadását és képességek kialakítását biztosító szakmai képzési programokat, karrierutakat dolgoznak ki. Cél az is, hogy az egyes országok meg tudják osztani egymással jó gyakorlataikat. A munkában tizennégy intézmény vesz részt – hét munkaadói szervezet, hat egyetem, valamint a turizmust oktatók és a diákok egy európai szervezete. Több éves programról van szó, amelynek első eredményei várhatóan 2019 körül kezdenek mutatkozni, de a képzések irányát kijelölő felmérések következtetései már a jövő év második felében publikusak lesznek.

Az Európa Pontban (Budapest II. ker. Lövőház u.) megtartott fórumon Ujhelyi István, a képzési források megszerzésében kulcsszerepet játszó  európai parlamenti bizottság turizmusért felelős alelnöke is felszólalt. Elmondta, hogy az EP képviselők egyre inkább elismerik a turizmus fontosságát, s reméli, hogy sikerül egyrészt a bizottsági apparátuson belül nagyobb személyi állományt, másrészt további forrásokat biztosítani az európai turizmus versenyképességének fenntartására.
Kiemelte, milyen fontos, hogy a turisztikai képzési megújítását célzó programban erős magyar jelenlétet lehetett biztosítani a VIMOSZ, a MGYOSZ és a Soproni Egyetem részvételével.