Két újabb világesemény Magyarországon

Forrás: turizmus.com

 2018. november 30. 11:41

A 2019-es Maccabi Európa Játékok 2,85 milliárd forint támogatást, a 2022-es férfi kézilabda EB pedig kormánybiztost kapott.

A kormány eredetileg 2,1 milliárd forintot biztosított a „zsidó olimpiának” is nevezett játékok szervezésére, amelynek a megrendezését még 2015-ben nyerte el Budapest.

Szeptemberben derült ki, hogy a Kerepesi úton eredetileg tervezett helyszínen nem tudják megtartani a Maccabit, mert a közbeszerzési pályázaton a becsültnél jóval magasabb árajánlatok érkeztek. A kabinet ezért úgy döntött, hogy a játékokat több helyszínen rendezik meg, köztük a Komjádi uszodában, a Ludovika épületében, a Városmajori MTK Sportcentrumban, valamint az MTK Lantos Mihály sporttelepén.
A több helyszín viszont több költséggel jár (bérleti díjak, transzferek stb.) ezért növelték meg 2,85 milliárddal a lebonyolításra szánt összeget.
A Kerepesi úti létesítményt pedig a későbbiekben valósítják meg.

A szervezők a Maccabi VAC sportegyesület, a MAZSIHISZ és az MTK Budapest

Fotó: turizmus.com

A rendezvény lebonyolítására létrehoztak egy gazdasági társaságot, az EMG 2019 Sport Kft.-t, így a 2,85 milliárd forint újabb támogatás ezé a vállalkozásé, valamint az MTK-é.

A Maccabi Játékokkal kapcsolatos érdekesség, hogy a nyitóünnepséget az MTK Hungária körúti pályáján, a záróbulit viszont a Sziget Fesztiválon, a 0-ik nap keretében tartják meg.

Bardóczy Gábor személyében ugyanakkor kormánybiztost kapott a 2022-ben Budapesten, Veszprémben, Szegeden és Debrecenben megrendezendő férfi kézilabda Európa-bajnokság.

 

Kapcsolódó cikkek