Kiemelkedő érdeklődés Németországban a magyar turisztikai piac iránt

Forrás: turizmus.com

 2021. szeptember 20. 10:14

Négy állomás érintésével, az előzetes várakozásokat felülmúló érdeklődés mellett zajlott le Németországban az idei első, személyes megjelenéssel járó, Magyarországot népszerűsítő turisztikai roadshow 2021. szeptember 13-16. között.

A Magyar Turisztikai Ügynökség leányvállalataként működő Visit Hungary német piacszakértője, Farkas Kinga által vezetett eseménysorozathoz tíz magyar turisztikai szolgáltató csatlakozott, akik Frankfurtban, Nürnbergben, Münchenben és Stuttgartban építhették szakmai kapcsolataikat a német turizmus meghatározó szakembereivel - derül ki a sajtóközleményből.

„Németország stabilan tartja helyét hazánk vezető küldőpiacaként, ezért is helyeztünk nagy hangsúlyt arra, hogy ismét személyesen vehessük fel a kapcsolatot a német turisztikai szakemberekkel, és ott folytassuk, ahol a Covid-járvány következtében sajnos kénytelenek voltunk abbahagyni” – mondta Zakariás Fruzsina, a Visit Hungary vezérigazgató-helyettese a rendezvénysorozat céljáról.

„Európán belül Németország a járványkezelés szempontjából a konzervatív, lassabban nyitó országok közé tartozik. Ezért is különös öröm, hogy a harmadik járványhullámot követően Magyarország egyik első desztinációként vehette fel újra személyesen a kapcsolatot a német turisztikai szakemberekkel. Magyarország biztonságos ország, a németek egyik legkedveltebb desztinációja a régióban, ezért nagyra értékelték, hogy személyesen is bemutattuk számukra, mennyi újdonsággal és odafigyeléssel várjuk őket újra vissza!” – hangsúlyozta Farkas Kinga.

nemetroadshow

A német roadshow szervezői és résztvevői

Fotó: Visit Hungary

Az országprezentáció előtt a résztvevőket Frankfurtban Zakariás Fruzsina, Münchenben Péli Roland, a Magyar Főkonzulátus külgazdasági attaséja, Stuttgartban pedig Dr. B. Szabó Dezső intézetigazgató, a Liszt Intézet – Magyar Kulturális Központ vezetője köszöntötte.

Ezt követően a német partnerek valamennyi állomáson rövid prezentációból ismerhették meg hazánk legújabb turisztikai fejlesztéseit, valamint a vidéki Magyarország nyújtotta aktív kikapcsolódási, feltöltődési lehetőségeket, izgalmas gasztronómiai újításokat. Az előadásban nem csak a német vendégek által már jól ismert és szeretett turisztikai desztinációk – Budapest, Balaton, Bük-Sárvár és Győr turisztikai térségek – attrakciói jelentek meg:

Külön bemutatkozási lehetőséget kaptak a megjelent magyarországi beutaztatók és szállodák, valamint a résztvevők megismerhették a Nemzeti Kastély- és Várprogram fejlesztéseit is. A magyar borvidékekkel és kézműves sörökkel pedig az est folyamán egy exkluzív sör-és borkóstoló keretében ismerkedhettek meg az érdeklődők.

nemetroadshow

A legnépszerűbb desztinációk mellett megjelentek a magyarországi beutaztatók és szállodák, valamint a résztvevők megismerhették a Nemzeti Kastély- és Várprogram fejlesztéseit is

Fotó: Visit Hungary

A vendégéjszakák száma alapján Németország a Covid-járvány ellenére is megőrizte vezető pozícióját Magyarország turisztikai küldőpiacai között, Budapest tekintetében pedig egy helyet javítva a második helyre lépett előre – derül ki a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adataiból.

A német utazók tavaly elsősorban vidékre érkeztek, a teljes német vendégforgalom háromnegyede (77%) a fővároson kívüli területekhez volt köthető. A 2020-as évben a németek tartózkodási ideje egy teljes éjszakával, 3,2-ről 4,2 vendégéjszakára nőtt. A turisztikai régiók közül a Balaton környékének, valamint a Bük-Sárvár térségnek van különösen jelentős szerepe a németbeutazó forgalom szempontjából.

„Az erőteljes jelenlét egy ilyen fontos piacon nagyon pozitív üzenetet közvetít. A rendkívüli szakmai érdeklődés egyrészt annak köszönhető, hogy a magyar rendezvény egyike volt a koronavírus-járvány harmadik hullámát követő első, élő részvétellel megrendezett turisztikai promóciós eseményeknek az érintett városokban. Másrészt, mivel Magyarország autóval, vagy turistabuszokkal is kényelmesen elérhető desztinációnak számít, a német turisztikai szolgáltatók a világszerte elhúzódó járványhelyzet ellenére továbbra is nagy potenciált látnak a magyar piacban.” – nyilatkozta Teresa Hofmann, a roadshow szervezésében közreműködő piroth.kommunikation igazgatója.

„Személy szerint elégedetten indulok haza. Jó hangulatú, színvonalas rendezvényeken vehettünk részt, körültekintően kiválasztott helyszínekkel, aktív és érdeklődő partnerekkel. Bízom benne, hogy a járvány előtti évekhez hasonló módon már a közeljövőben még több vendéget köszönthetünk erről a piacról” – mondta Barton Judit, a Spirit Hotel Thermal Spa*****superior értékesítési igazgatója.

„Számunkra egyedülálló lehetőség, hogy négy év fejlesztési munka után bemutatkozhattunk az elkészült kastély- és várprojektekkel a német piacon. Külön öröm számunkra, hogy a rendezvényen megjelent német utazásszervezők egytől-egyig rendkívül komoly érdeklődést mutattak ezek iránt a megújult attrakciók iránt” – mondta Sztojanovits Kristóf, a Nemzeti Örökségvédelmi és Fejlesztési NKft. marketing- és turisztikai igazgatója.

A Visit Hungary az ősz folyamán Európa-szerte számos hasonló rendezvénysorozaton népszerűsíti Magyarországot, mint turisztikai desztinációt a nemzetközi beutazó piac mielőbbi helyreállásának elősegítése érdekében.