Kissé romlott a turisztikai cégek helyzete júniusban a konjunktúra index szerint

Forrás: turizmus.com

 2022. július 13. 14:46

A Turizmus Konjunktúra Index júniusban +6 ponton áll (–100 és +100 közötti skálán értelmezve), amely azt jelenti, hogy az ágazat szereplői már csak enyhe konjunktúrát érzékelnek. Ráadásul a nyár ellenére ez az érték májushoz képest 6 ponttal csökkent.

Ami arról májusban beszámoltunk, a tágabb értelemben vett turisztikai ágazat (turizmus, vendéglátás, rendezvényszervezés stb.) információhiányának pótlására a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége (VIMOSZ) a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvánnyal és a GKI Gazdaságkutató Zrt.-vel közösen megalkotta a Turizmus Konjunktúra Indexet, amely a jövőben havi gyakorisággal méri az ágazatban a konjunktúra várható alakulását, a piac és a közvélemény számára ezzel információt adva a közeljövőben várható trendekről.

A Turizmus Konjunktúra Index júniusban +6 ponton áll (–100 és +100 közötti skálán értelmezve), amely azt jelenti, hogy az ágazat szereplői már csak enyhe konjunktúrát érzékelnek. A turisztikai ágazat működésének szezonális jellege normál esetben a nyári hónapokra a teljesítmény felfutását és az optimizmust kellene mutassa, ennek ellenére az index értéke májushoz képest 6 ponttal csökkent. Az elemzők szerint ennek hátterében elsődlegesen az áll, hogy a magyar lakosság előzetes költségtervei főként az inflációs hatások (ami mögött az orosz–ukrán konfliktus és a euró–forint árfolyam kedvezőtlen hatásai állnak) miatt átárazódnak és egyebek között a turisztikai kiadásokból is lefaragnak.

A szálláshely-szolgáltatásban +4 pont (májushoz képest 8 pontos visszaesés), a vendéglátásban +4 pont (10 pontos visszaesés), az egyéb turisztikai szektorokban pedig +11 pont (4 pontos emelkedés) volt a konjunktúra index értéke 2022 hatodik hónapjában.

Az inflációs hatások miatt a magyar lakosság a tervezett turisztikai kiadásaiból is lefarag

Fotó: 123rf.com

Létszámkategóriák szerinti bontásban a konjunktúraindex értéke a 15 főnél többet alkalmazó cégek esetében a legmagasabb (+8 pont), ugyanakkor májushoz képest csökkent. Az alacsonyabb létszámmal működő kategóriákban inkább stagnálásközeli állapot jellemző.

 

Enyhülő munkaerő-kereslet

A foglalkoztatotti létszám alakulása az elmúlt három hónapban az előző év azonos időszakához képest +10 ponton áll, mely lassú ütemben növekvő munkaerő keresletet mutat. A mutató mindhárom alszektorban pozitív, ezen belül is leginkább a szálláshely-szolgáltatásban, legkevésbé pedig az egyéb turisztikai alszektorban.A foglalkoztatott létszám alakulása a következő három hónapra vonatkozóan +9 pontot jelez, mely enyhe túlkeresletet jelent, enyhébbet, mint májusban. A mutató értéke egy hónap alatt 13 pontot csökkent, amely azt jelenti, hogy a cégek növelik ugyan az állományukat, azonban a bővülés mértéke csökkenő. A júniusi index érték két alszektorban, a vendéglátásban és az egyéb turisztikai szektorokban pozitív, míg a szálláshely-szolgáltatás reprezentánsai inkább stagnálást várnak. Ez az index júniusban kissé meghaladta a GKI EU számára végzett konjunktúrakutatásában mért, szolgáltatási szektorra számított index értékét (+6), ugyanakkor megegyezett a nemzetgazdasági átlaggal.

 

Vállalkozások üzleti helyzete

A vállalkozások átlagos üzleti helyzete az elmúlt három hónapban az előző év azonos időszakához képest javult, +26 ponton állt júniusban. Májushoz képest azonban 4 ponttal csökkent a mutató értéke. A mutató mindhárom alszektorban pozitív, de a vendéglátásban a legalacsonyabb. Az üzleti tevékenység eredményének indexe a következő három hónapra a jelenhez képest +14 ponton áll, mely közepesen erős javulást jelent, ugyanakkor az előző hónapban zajlott felméréshez képest romlást.A következő három hónapban az előző év azonos időszakához képest a szállásadók 50 százaléka növekedést vár a vendégéjszakák számában, míg a vendéglátásban működők 38 százaléka vár vendégforgalom-növekedést.

 

Növekvő működési költségek

A turisztikai cégek 85 százaléka működési költségek növekedéséről számolt be az elmúlt 3 hónapra vonatkozóan, míg a fennmaradó 15 százalék szerint nem változtak e költségei. A költségnövekedés átlagosan 21 százalékot tett ki. A cégek 80 százaléka számolt be szolgáltatási árainak növekedéséről az elmúlt 3 hónapra vonatkozóan. Az áremelkedés átlagosan 14 százalékot tett ki. A következő 3 hónapban a cégek 35 százaléka tervez emelni, utóbbiak döntő többsége a közelmúltban is emelt és a közeljövőben is emelni fog.

 

A turisztikai cégek 26 százaléka gondolkodik a következő egy évben fejlesztésben, ez alacsonyabb arány, mint az egy hónappal ezelőtt mért 45 százalék. A fejlesztést megvalósítók közel háromnegyedénél e fejlesztések főként a szezon kezdetével már elkezdődtek és azóta be is fejeződtek.

A Turizmus Konjunktúra Index júniusi alakulásáról szóló teljes elemzés innen tölthető le.