Könnyid László: nehéz hónapok elé néz a turisztikai szakma
Forrás: turizmus.com
2020. március 15. 11:22
A turisztikai szolgáltatóknak rendkívüli helyzettel kell szembenézniük, az ágazat önhibáján kívül omlott össze szinte egyik percről a másikra – mondta az MTÜ vezérigazgató-helyettese a Trend Fm március 13-i adásában.
A hazai turizmus egészen február végéig nagyon jól tartotta magát: ugyan csökkenő dinamikában, de kellő számú foglalás volt még a rendszerben Budapesten és vidéken is, és úgy tűnt, nem lesznek működési nehézségek. Majd március első hetének a végétől, miután a vírushelyzet a régió valamennyi országába begyűrűzött, ugrásszerűen romlott a helyzet.
(A forgalmi mutatók drasztikus romlását részletesen is bemutatta Guller Zoltán, az MTÜ vezérigazgatója egy csütörtöki háttérbeszélgetésen – a szerk.)
![]() |
Könnyid László: Amint Közép-Európában normalizálódik a helyzet, elindítunk egy nagyon hatékony marketingkampányt |
Fotó: turizmus.com / Dombóvári Judit |
A trendekből egyelőre az látszik, hogy április rendkívül nehéz lesz a szektor számára, várhatóan a mélypont abban a hónapban fog bekövetkezni.
Lesznek olyan szálláshelyek és éttermek, amelyek vendég hiányában logikusan és kényszerűen bezárnak, de addig több lépésben igyekeznek majd költséget csökkenteni, például kényszerszabadságra küldik a dolgozókat, a szállodák emeleteket zárnak le stb.
Könnyid László úgy gondolja, hogy egy optimális forgatókönyv esetén május végén, júniusban elindulhat az ágazat felépülése, és van arra esély, hogy a főszezonban javuljon a helyzet. De jelenleg a fókusz a védekezésen van.
A foglalási mutatók szerint drámaian visszazuhant a belföldiek külföldre irányuló utazási kedve, például a horvátországi foglalások terén erőteljes csökkenés látható.
Ez a tendencia segíthet is a magyar turizmusnak a talpra állásban, országos szinten ugyanis eleve jelentős mértékű, mintegy 50 százalékos itthon a belföldi vendégéjszakák aránya.
A turizmus rendkívül sérülékeny ágazat – a 2001. szeptember 11-i terrortámadások vagy a 2008-as gazdasági válság után például nagyon hirtelen tudott nagyon mélyre zuhanni –, viszont jó a regenerálódó képessége is – folytatta Könnyid László.
Várható, hogy a most lemondott programok nagy részét később pótolják az utazók, sőt jelenleg az a jellemző, hogy sok rendezvényt, üzleti utat, sporteseményt nem lemondanak, hanem elhalasztanak.
A beutazó turisták pedig, ha egyszer eldöntötték, hogy végigjárják Bécset, Prágát és Budapestet, valószínűleg fenntartják ezt a szándékukat, ezért az őszi időszakban lehet számítani egy olyan beutazóhullámra, ami némi kárpótlást nyújthat a most elszenvedett veszteségekért.
Az MTÜ, amint Közép-Európában normalizálódik a helyzet, a versenytárs országokhoz hasonlóan, elindít egy nagyon hatékony marketingkampányt – ígérte. Ezzel lesz esélyünk arra, hogy akár tíz hónapon belül helyreállítsuk a hazai turizmust.
Azokban az országokban, amelyek nem vetnek be hatékony marketingeszközöket, vagy nem biztosítanak a célra elegendő forrást, két-három évig is eltarthat majd ez a folyamat. "De mi arra készülünk, hogy Magyarország az első között fogja visszaállítani a turizmusát, ehhez minden tudásunk, képességünk és anyagi forrásunk megvan" – hangsúlyozta a vezérigazgató-helyettes.
Hallgasson bennünket!
A Turizmus.com rádióműsora csütörtökönként hallható a Trend FM-en, 17.15-18.00 között.
Ismétlés szombat délutánonként, a 17:30-as híreket követően.
A műsorvezető: Érczfalvi András, a Trend FM Monitor Délután műsorvezetője.
A műsort szerkeszti: Kenderesy Nadin, a Turizmus Kft. PR igazgatója (kenderesy.nadin@turizmus.com).
