Kötelezővé tehetné a munkahely a koronavírus-oltást az MKIK javaslata szerint

Forrás: turizmus.com

 2021. július 20. 11:50

A munkaadóknak lehetővé kell tenni, hogy kötelezővé tegyék a koronavírus elleni védőoltást a munkavállalóik számára – erre vonatkozóan tesz jogalkotási javaslatot a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK).

Parragh László, a szervezet elnöke a portfolio.hu-nak elmondta, hogy nemcsak a lehetőséget teremtenék meg a munkaadók számára, de bizonyos munkakörökben kötelezővé is tennék a védőoltást az alkalmazottaknak.

A módosítás jogilag minden akadályt elháríthatna az elől, hogy a vállalatok bizonyos munkakörök betöltéséhez elvárják a koronavírus elleni védőoltás meglétét. A javaslat tartalmazná, hogy amennyiben a munkavállaló nem él az oltás lehetőségével, akkor adott esetben áthelyezhető lenne egy olyan pozícióba, ahol nem veszélyezteti a kollégákat és az ügyfeleket.

Az MKIK elnöke szerint ez a szabályozás nemcsak egészségügyi szempontból indokolt, hanem a gazdasági logika is ezt diktálja: a vállalatvezetők tartanak ugyanis attól, hogy a járvány terjedése és helyi fertőzések miatt leáll a tevékenységük, ezt pedig nem engedhetik meg maguknak újra.

Az elnök elmondása szerint eddig is tömegesen létező jelenség volt, hogy a munkaadó elvárta a munkavállalóitól a koronavírus elleni védőoltást, és abban az esetben, ha nem éltek a munkavállalók vele, akkor elbocsátással szankcionálták a vállalatok ezt. Az ilyen esetekben az elbocsátásokat viszont nem lehetett az oltás elutasításával indokolni, ezért ilyenkor egyéb indokkal mondtak fel a munkavállalónak, úgyhogy inkább egyfajta munkaadói nyomásgyakorlásról beszélünk.

Ha az MKIK javaslatát elfogadnák, akkor a védőoltás elutasítása immár jogszerűen válthatna ki különféle szankciókat a munkaadótól.

A javaslattevő szerint a vállalatvezetőknek erős igényük van erre a szabályozásra

Fotó: 123rf.com

A portfolio.hu rákérdezett Parragh Lászlótól arra, hogy az oltás kötelezővé tétele esetén nem tartanának-e felmondásoktól a vállalatok. Az elnök elmondása szerint ez nem jelent nagy veszélyt: egyrészt az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a munkavállalók az ilyen esetekben felvették az oltást, másrészt nem is tapasztalnak ilyen jellegű ellenállást a munkavállalói oldalról. Az MKIK egyébként készül egy felméréssel, amelyben a munkavállalók kötelező oltásra vonatkozó álláspontját vizsgálják. A munkaadói oldallal ezen a héten indulnak az egyeztetések, és ha ezek lezajlanak, akkor akár már a héten elkészülhet a módosításra vonatkozó javaslat, és akkor lesz ismert a pontos tartalma is.

Parragh László elmondta: tudja, hogy politikai szempontok is közrejátszanak, de szerinte a javaslat az egyéni szabadság szempontjából nem aggályos – példaként a kanyaró elleni védőoltást említette, amelyről senki nem kérdezett meg minket, mégis megkaptuk, végeredményben pedig nincs kanyarójárvány Magyarországon.

A jogszabály elsősorban azokat a szakmákat érintené, ahol a munkavállalók több emberrel érintkeznek: rendészeti szervek alkalmazottai, a közösségi közlekedésben dolgozókra, éttermi alkalmazottakra stb. –, de annak, hogy pontosan mely szakmákra kiterjedően lenne kötelező az oltás, egészségügyi-szakmai döntésnek kell lennie. Az ezeken a területeken dolgozó munkaadóknak így nem is lenne mérlegelési lehetősége, jogszabály írná élő ugyanis az alkalmazottaknak, hogy rendelkezniük kell koronavírus elleni védőoltással. Az elnök úgy fogalmazott, hogy ezzel levennék a felelősséget a munkaadó válláról, hiszen nem kéne tartania a munkavállaló esetleges rosszallásától, ugyanis jogszabály írná elő az oltást, nem pedig a vállalat.

Parragh László azzal zárta a beszélgetést, hogy elmondta: tisztában van vele, hogy néhányak számára ma még ez a javaslat megosztónak és meglepőnek tűnhet, de amellett, hogy valójában a gazdaság működőképességének fenntartása miatt szükség van rá, hosszú távon elkerülhetetlen is.

Parragh László azt ugyan nem árulta el, hogy egyeztetett-e a Kamara a kormánnyal a javaslatról, és milyen fogadtatásra számít, de az szemmel látható, hogy a kormány is elmozdult a kötelező oltások felé, de egyelőre csak kis lépésekben. Orbán Viktor miniszterelnök múlt héten jelentette be a Kossuth Rádióban, hogy az egészségügyi dolgozók számára kötelező lesz az oltás (az ágazatban egyébként 90% körüli az átoltottság). Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányinfón beszélt arról, hogy a kormány mérlegeli bizonyos szakmákban a kötelező védőoltás előírását, Novák Katalin, a közösségi élet újraindításáért felelős operatív törzs vezetője pedig tegnap fogalmazott úgy, hogy érkeztek javaslatok a kötelező oltás előírására bizonyos szakmákban, és „majd meglátjuk”, mi lesz.