Közel egymilliárd forint ragadt az OTP SZÉP-kártyákon

Forrás: turizmus.com

 2017. június 11. 18:27

A 2015-ös OTP SZÉP-kártyás juttatások 98,61 százalékát sikeresen felhasználták a kártyabirtokosok a május 31-i lejárati határidőig, de még így is 966 millió forint maradt a plasztikokon.

Május utolsó hetében jelentősen felpörgött az OTP SZÉP-kártyákon felhalmozott, két évvel ezelőtti lejáró egyenlegek felhasználása. Az utolsó pillanatok erős felhasználási hajrájának és a folyamatos tájékoztatásnak köszönhetően csak májusban közel 1,4 milliárd forintot költöttek el a kártyabirtokosok. De még így is a lejáró egyenlegek 1,39 százaléka, összesen 966 millió forint maradt a kártyákon. Ez az összeg közel 143 ezer kártyabirtokos között oszlott el, akik átlagosan 6766 forintnyi juttatást nem használtak fel.

A SZÉP-kártya növekvő népszerűségét mutatja, hogy a 2015-ös munkáltatói feltöltések mintegy 20,6 százalékkal haladták meg a 2014-es feltöltések összegét az OTP-nél. Ez azt jelenti, hogy az OTP SZÉP-kártyával rendelkezők az idén lejáró juttatások felhasználásának határidejéig – a bennragadt összegeket is figyelembe véve – több mint 11,7 milliárd forinttal fordítottak többet pihenésre, mint tavaly május végéig.

A május 31-ei határidőig a magyar dolgozók több mint 68,6 milliárd forintot költöttek az utóbbi két évben a 2015-ös juttatásokból saját és családjuk pihenésére – közölte Vargáné Jandrasits Ildikó, az OTP Bank cafeteria üzletágvezetője.

A kártyakibocsátó a jogszabályi kötelezettségeinek megfelelően, június 30-ig visszautalja a lejáró egyenlegeket az érintett munkáltatóknak. A visszautalt juttatásokkal a vállalatok – a jogszabályok figyelembevételével – szabadon rendelkezhetnek – írja az OTP Bankcsoport közleményében. Egyúttal felhívja az érintett munkáltatók figyelmét, hogy ne felejtsenek el cserekártyát igényelni azon dolgozóik számára, akik már 2012-ben is kaptak SZÉP-kártyás juttatásokat, hiszen a kártyák öt év után lejárnak.