Lassan lábal ki a válságból az európai turizmus

Forrás: turizmus.com

 2021. október 21. 17:21

A tavalyi évhez képest csupán 24%-kal nőtt idén az európai turizmus teljesítménye – derül ki a WTTC kutatásából.

A globális turizmus vállalkozóit tömörítő szervezet szerint az ágazatban foglalkoztatottak száma csupán stagnált az idén, ugyanakkor a megfelelő szabályozók mellett jövőre a válság előtti szintet is meghaladhatja a munkavállalók száma. A szervezet várakozásai szerint jövőre a nemzetközi turizmusból származó költés közel 80%-kal nőhet.

A turizmus viszonylag lassú újraépüléséért a kutatás szerint elsősorban az első félévben még általánosan elterjedt utazási korlátozások okolhatók.

A fellendülés ugyanakkor jelentős mértékben köszönhető az uniós Covid-igazolás általános bevezetésének – állítják meg a tanulmány készítői. Ennek ellenére a belföldi turizmus a költést tekintve jelentősebb mértékben, több mint 30%-kal nőtt idén Európa országaiban, míg a külföldön elköltött összeg csupán 19,2%-kal emelkedett. Utóbbi hiába érte el a 242 milliárd eurót, ez messze elmarad a 2019-es 560 milliárd eurótól.

Az előrejelzés szerint a belföldi költés jövőre 27,7%-kal fog nőni, ugyanakkor a külföldi költés akár 77%-kal is nőhet az ideihez képest.

Az európai turisztikai szektor 38 millió főt foglalkoztatott 2019-ben, tavaly 3,6 millió álláshely szűnt meg ezek közül. Az idén nem volt növekedés ezen a téren, jövőre azonban jelentős növekedés várható, akár 5,5 millió fővel bővülhet a foglalkoztatottak száma.

Az idei visszafogott növekedés után szárnyalhat jövőre a turizmus Európában

Fotó: 123rf.com

Julia Simpson, a WTTC elnök- vezérigazgatója szerint az ágazat helyreállását több intézkedéssel is lehetne gyorsítani.  Az oltott turisták számára meg kellene adni a szabad mozgás lehetőségét, függetlenül attól, melyik országból érkeznek. Az uniós Covid-igazolványhoz hasonló globális digitális megoldást kellene bevezetni, amellyel az utazók bárhol igazolni tudják fertőzöttségi és oltottsági státuszukat. ezáltal jelentősen felgyorsulna a határellenőrzés. Ezen felül a kormányzatoknek el kellene ismerniük a WHO által elfogadott vakcinát, valamint támogatniuk kellene a COVAX/UNICEF kezdeményezést, hogy a világ eldugottabb sarkaiba is eljusson az oltóanyag;

Ha ezeket az elveket betartanák, akkor a turizmus GDP-hez való hozzájárulása idén év végére 28,8%-kal nőhetne, jövőre pedig további 40%-kal bővülhetne. A nemzetközi turisztikai költés idén 26, jövőre pedig 82%-kal növekedhetne. Mindez kedvező hatással lenne a foglalkoztatásra is: idén 4%-kal, jövőre pedig 18%-kal nőhetne az ágazatban alkalmazottak száma.