LMBTQ utazási kézikönyv a European Travel Commissiontól

Forrás: turizmus.com

 2018. szeptember 21. 10:24

A nemzetközi szervezet az International Gay & Lesbian Travel Association Foundation együttműködésével publikálta első tanulmányát a témában.

A leszbikus, homoszexuális, biszexuális és transzszexuális utazási szegmensről szóló könyvet Peter Jordan írta, hogy segítse a szolgáltatókat ennek a piacnak a megértésében. A kérdés az, hogy miként tudnának még barátibb környezetet kialakítani az LMBTQ-utazóknak, hogy ezzel is versenyképesebbé tegyék Európát.

Az első tanulmány egy online kutatáson alapul, amelyben öt piacon mérték fel a fogyasztók igényeit: Brazíliában, Kínában, Japánban, Oroszországban és az Egyesült Államokban. Az derült ki, hogy Európa vonzó ezen a piacon, hiszen a legliberálisabb, társadalmilag fejlett célpont. Egyes európai országok ugyanakkor  kevésbé biztonságosak az LMBTQ-csoport tagjai számára.

Fontos érték a nyitottság

Fotó: turizmus.com

Az utazóknak ebbe a körébe tartozók 80 százaléka erős késztetést érez, hogy a közeli jövőben, három éven belül Európába látogasson. Ugyanerre a kérdésre 92 százalék az igen válaszok aránya azok körében, akik már jártak a kontinensen.

Az LMBTQ-utazók igen érzékenyek arra, hogy a csoport helyi tagjait mennyire fogadja be a társadalom, illetve hogy a helyi jogi szabályozás engedi-e az azonos neműek házasságát vagy együttélését. Számukra fontos érték a nyitottság egy kultúrában. Kedvelik az LMBTQ-eseményeket és az éjszakai életet, különösen az orosz és a kínai turisták.

Érdeklődnek a kulturális látnivalók iránt, keresik a kapcsolatot a helybéliekkel, keresik a luxust. Az LMBTQ-fogyasztók értékelik az autentikusságot a marketingüzenetekben, és azt, hogy ha az ígéretek a valósággal összhangban állnak – állapítja meg a kézikönyv, amely le is tölthető a European Travel Commission honlapjáról.

Kapcsolódó cikkek

Sztárfellépő a Szigeten

2018. szeptember 20.

MSZÉSZ és MTÜ a Balatonnál

2018. szeptember 19.