Lovasturisztikai bemutatóhelyként újul meg a fenékpusztai majorság

Forrás: MTI/turizmus.com

 2023. április 30. 09:57

Az egykor Európa egyik legjelentősebb lótenyésztő központjának számító Keszthely-Fenékpuszta uradalmi majorság a lovas kultúra és a Festeticsek kapcsolatát bemutató kiállítóhelyként újul meg.

A felújítás első üteméről tartottak sajtótájékoztatót a helyszínen, majd egy bejárás keretében meg is tekinthettük a majorság már felújított részeit.

 

Közelebb hozzák a Festeticsek örökségét

A Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. (NÖF), a Magyar Turisztikai Ügynökség és a Visit Hungary összefogásával, 1,66 milliárd forint európai uniós forrásból zajlik a beruházás első üteme.

fenekpuszta

Az első ütemben megújult a kiskastély is, ahol a későbbiekben kiállítások kapnak majd helyet

Fotó: turizmus.com

Kelényi György, a NÖF projektigazgatója elmondta: a 18. század végétől 1945-ig a Festeticsek kezelésében volt a majorság, amely három részre tagozódik: az északi szárnyban borjú- és gulyaistálló volt, a középső kiskastély a grófi szállásnak és a szekérbeállónak adott helyet, a déli rész pedig a kanca- és a ménistállót, valamint a csikósok lakásait foglalta magába.

A majorság 1945-ig szinte változatlan formában működött, de ezt követően a Festeticsek elvesztették földbirtokaikat, így Fenékpusztán termelőszövetkezet, iskola, tehenészet és komfort nélküli lakások foglalták el a korábbi gazdaság területét, ami évtizedekig elhanyagolt lett – ismertette a projektigazgató.

fenekpuszta

Az istállóban 12 lónak alakítottak ki helyet

Fotó: turizmus.com

1799-től kapott itt helyet a főúri ménes, de lovászképzést is indítottak, félvér és telivér lovakat tenyésztettek angol és arab telivérek betelepítésével. Közép-Európa vezető lótenyésztő helye volt Fenékpuszta, ahonnan számos nemzetközi díjat nyert paripa származott, a szintén itt tartott jelentős szürkemarha-állomány pedig a monarchia hadseregének élelmiszer-ellátásához járult hozzá.A Festetics-örökség újbóli bemutatását célzó beruházás november végén záruló első ütemében már elkészült a déli szárny és a kiskastély felújítása, és még folyik a borjúistálló rekonstrukciója. A déli szárnyban alakítják ki a kancaistállót és a látogatók fogadóterét kávézóval, többfunkciós rendezvényteremmel és egy játszóelemekkel is kiegészített piknikparkkal. A kiskastély alsó szintjén kiállítást létesítenek a lótenyésztésről és az egykor itt élőkről, az emeleten pedig a gróf szobáját lehet megtekinteni, családi portrékat és híres lovak festményreprodukcióit – sorolta Kelényi György.

fenekpuszta

Az udvarban lehetőség lesz a büféből kölcsönzött piknikkosarakkal piknikezni

Fotó: turizmus.com

Magasabb szintre helyezik a műemlékvédelmet

Lánszki Regő, az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) építészeti államtitkára kifejtette: a fenékpusztai majorság nemcsak építészeti örökségünk gazdag forrása, de tanúskodik arról, hogyan éltek és gondolkodtak egy adott korban.

Mint elmondta: az épített örökségünket kiemelten kezeli a jelenleg még tervezet formájában létező új építészeti törvény, amelynek célja, hogy a szintén megújuló műemlékvédelmi szervezeti struktúrával együtt "tartósan és megnyugtatóan rendezni tudjuk a műemlékvédelem ügyét".

A magyar építészetről szóló törvény "az állam kiemelt feladataként rögzíti a műemlékek és a műemléki területek védelmét és fenntartható használatának elősegítését és az ehhez szükséges pénzügyi támogatások biztosítását", a műemlékvédelem ügye a legmagasabb, azaz kormányzati szintre kerül. Az intézményrendszer komoly átszervezésével az egész országot lefedő szakhatóságként működő központi örökségvédelmi rendszert építenek ki, amelyik "tudományos alapú szakmai támogatást, a fenntarthatóságot segítő szakmai felügyeletet és támogatáskezelést is biztosít", és hatósági feladatkörben is fellép, ha szükséges – jelezte Lánszki Regő.

fenekpuszta

A déli szárnyban alakítják ki a kancaistállót és a látogatók fogadóterét kávézóval, többfunkciós rendezvényteremmel

Fotó: turizmus.com

Elmondta: az Országos Építészeti Tervtanács megerősítésével "a nemzeti emlékek esetleges tervezett átalakítása ügyében a szakmai grémium vétójoggal rendelkezik" a jövőben. Létrehoznak egy országos, szakmai szemléletű, de minden érdeklődő által elérhető digitális műemléki nyilvántartást, ami segíti a tudományos alapú döntéshozatalt, de a hazai műemlékek feltérképezése mellett felállítanak egy külhoni magyar műemléknyilvántartást is.

Szakítani kell azzal a káros szemlélettel, amely "a műemlékeket elidegeníti az emberektől". Az ingatlanfejlesztéseknél a zöldmezős, kifejezetten új építkezésekkel szemben elsődleges lesz a védelem alatt álló épületek felújítása, korszerűsítése és üzemeltetése. Ehhez motivációs eszközként hozzák létre a nemzeti műemléki alapot és új adótámogatások rendszerét, hogy a műemlék-tulajdonosoknak ne teher legyen a műemlék, hanem érték és lehetőség – sorolta az államtitkár.

Megjegyezte: mindent megtesznek azért, hogy az állami tulajdonú épületeket ne csak felújítsák, hanem élettel is megtöltsék. Az épített örökség és annak természeti környezete pedig harmonikus egységként szerepel majd a tervezett törvényben.

 

Visszahoznák a lovas életet Keszthely környékére

Nagy Bálint, a térség országgyűlési képviselője, az ÉKM közlekedési államtitkára arról beszélt, hogy az európai és a magyar történelem egyik meghatározó családja volt a Festetics, amelynek nem csak korában volt jelentős hatása. A keszthelyi jelenlétük után száz évvel is még mindig meghatározó az építészeti, kulturális emlékük, elég csak az agráregyetemre, a hévízi tó fejlesztésére gondolni, amelyek a térségnek és Zalának kiemelten fontos ma is, hiszen Budapest után ez a régió az ország második legjelentősebb turisztikai desztinációja.

Oláh Zsanett, a NÖF ügyvezető igazgatója úgy fogalmazott: Keszthelyen az egyetem és az önkormányzat is partner abban, hogy visszahozzák a lovas életet. Hazai és nemzetközi turisztikai szinten is be lehet majd mutatni a Festeticsek örökségét, amely nem csak a kastélyról szól, így a következő generációk nem csak a történelemkönyvekből ismerhetik majd őket.
Manninger Jenő, Keszthely polgármestere is azt hangsúlyozta, hogy a keszthelyiek identitásának része a Festetics-örökség, ami a turizmusban is érték. A térségben a hévízi tó és a Balaton mellett a kulturális turizmus a legfontosabb, ehhez pedig a fenékpusztai majorság újjáépítése és a fenyves allé tervezett felújítása meghatározó fejlesztés lesz a jövőben.