Magyarország 365 fotópályázat idén is

Forrás: MTI

 2020. szeptember 01. 17:16

A tavalyi, nagy sikerű kiírás után újra meghirdették a Magyarország 365 fotópályázatot, melyre három kategóriában várják akár professzionális, akár amatőr fotográfusok felvételeit.

A Magyarország 365 fotópályázatot 2019-ben írta ki először a Miniszterelnöki Kabinetiroda, együttműködésben a Magyar Turisztikai Ügynökséggel, a Nagycsaládosok Országos Egyesületével és a Magyar Természetjáró Szövetséggel, azzal a céllal, hogy magas színvonalú fotók segítségével mutassa be Magyarország büszkeségeit: természeti és tárgyi értékeit, ünnepeit és mindennapjait.

A kezdeményezés komoly sikernek bizonyult, hiszen a felhívásra mintegy 17 ezer pályamű érkezett be, a legjobb képekből összeállított online kiállítást pedig már sok tízezren tekintették meg a honlapján– idézte fel Kaiser Ottó fotográfus, a pályázat zsűrijének elnöke.

Az egyik tavalyi különdíjas, Pádár Piroska Jó reggelt! című fotója

Fotó: Magyarország 365

Idén is három kategóriában várják a pályaműveket, már szeptember 1-jétől.
A Természet és táj (egyedi és sorozat) kategóriába Magyarország természeti kincseit, növény- és állatvilágát bemutató felvételeket, makrofotókat, asztrofotókat lehet küldeni, az Épített és tárgyi örökség (egyedi és sorozat) kategória képei a népi építészeti emlékeket, műemlékeket, valamint korunk legmodernebb épületeit, épületegyütteseit, városrészeket, köztéri szobrokat, középületek belső tereit mutathatják be, az Életképek (egyedi és sorozat) kategóriába pedig a városi és vidéki közösségeket ábrázoló képeket, portrékat, apró emberi történeteket várják.

A kategóriagyőztesek díja ezúttal is nettó egymillió forint; a második helyezetteket 500 ezer forintos, a harmadik helyezést elérőket 300 ezer forintos díjjal jutalmazzák. A zsűri szakmai díjain felül minden kategóriában kiosztanak közönségdíjat is, ennek értéke egymillió forint.

Pályázni 2020. január 1-jétől készült fotókkal lehet a fotopalyazat.magyarorszag.hu oldalon; amatőr és hivatásos fotósok is nevezhetnek. Korábbi pályázatokon díjat nyert képek nem vehetnek részt a pályázaton, és egy pályázó legfeljebb 25 pályaművet küldhet be, kategóriától függetlenül.

A pályaműveket öttagú szakmai zsűri bírálja el. A beadási határidő október 18., az eredményhirdetés decemberben várható.

Kapcsolódó cikkek