Budapest visszavonja olimpiai pályázatát

Forrás: MTI/turizmus.com

 2017. február 22. 20:51

A február 22-i MUISZ-vacsorán utazási irodák és szállodák képviselői panelbeszélgetésükön javában vitáztak az esetleges olimpia turisztikai hatásairól, miközben a miniszterelnök, a főpolgármester és a MOB elnöke bejelentette Budapest pályázatának visszavonását.

Korábban történt

A turisztikai szakemberek egybecsengő véleménye szerint egy ilyen méretű sporteseménynek lényeges vonzata ugyan a játékok idején realizálható bevétel, azonban a legfontosabb az a marketingérték, amit a város kap a világméretű médiafigyelemtől.

A miniszterelnök, a főpolgármester és a MOB-elnök tájékoztatóján elhangzottak szerint a pályázat súlyos presztízsveszteség lenne az országnak. A döntés oka, hogy az ország nem tarthat fenn elhúzódó, vereségre ítélt pályázatot. A Miniszterelnöki Kabinetiroda kiadott egy közleményt, amelyben azt írták, hogy a kormány határozatot hozott, miszerint, javaslatot tesz a fővárosi önkormányzatnak, valamint a Magyar Olimpiai Bizottságnak a 2024. évi budapesti olimpia és paralimpia megrendezésére irányuló pályázat visszavonására.


Az elfogadott kormányhatározatban az áll, hogy Budapest és Magyarország számára az olimpia nemzeti ügy. Régi tapasztalat, hogy a nemzeti ügyek képviseletéhez egyetértésre van szükség. Ez az egyetértés az ország vezetői és a pártok között a pályázat benyújtásakor megvolt, megtestesült a Fővárosi Közgyűlés 92 százalékos, illetve az Országgyűlés 80 százalékos többséggel meghozott döntésében.

Mivel Budapesten a szükséges egység felbomlott, így Budapest olimpia rendezési pályázata esélytelenné vált. Ebben a helyzetben csak az a felelős döntés, ha Budapest és a Magyar Olimpiai Bizottság a rendezésre irányuló pályázatot nem tartja fenn. A vonatkozó kormányhatározat azonban még nem jelent meg a Magyar Közlönyben.