Május végéig 4,2 milliárd vár elköltésre a SZÉP-kártyákon

Forrás: turizmus.com

 2017. április 04. 12:34

Összesen 4,2 milliárd forint veszhet el, ha a SZÉP-kártyák tulajdonosai nem használják fel a 2015. évi feltöltésekből maradt összeget május végéig. Ennyi pénz maradt még ugyanis a munkáltatók által 2015-ben feltöltött, összesen 90,2 milliárd forintból – hívta fel a figyelmet az MTÜ.

Mint arról korábban beszámoltunk, legkésőbb május 31-ig használhatók fel a SZÉP-kártyákra két éve feltöltött juttatások, ezt követően ugyanis a kártyakibocsátó bankok visszautalják a munkáltatóknak a megmaradt pénzt. A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) közleményében ezért arra ösztönöz mindenkit, hogy ellenőrizze egyenlegét a kibocsátó bank honlapján, és ha van még a kártyáján 2015-ban kapott összeg, azt május 31-ig költse el.

Érdemes tudni, hogy szállásért és fürdőszolgáltatásokért a kártyarendelet értelmében a SZÉP-kártya valamennyi zsebéből lehet fizetni. A vendéglátás zsebben lévő összeget az ország több ezer éttermében elfogadják, a szabadidő zsebben lévő maradékból pedig akár fitneszbérletet, uszodabelépőt, színház-, koncert- vagy múzeumjegyet is lehet vásárolni a kártyaelfogadó helyeken.

A SZÉP-kártya hatása a belföldi turizmusra 2016-ban jelentősebb volt, mint korábban bármikor – hangsúlyozza az MTÜ közleményében. A szálláshelyi SZÉP-kártyás költések tavaly elérték a 18,5 milliárd forintot, ami a belföldi szállásdíj-bevételek egyötödének felel meg. A kártya népszerűsége a munkáltatók körében is növekedett: 2016-ban az előző évinél 10,6 százalékkal magasabb összeget, 100,1 milliárd forintot utaltak rá a munkáltatók. Az idei első hónapok adatai szerint a kártya a készpénzes cafeteria megjelenésével sem veszített a népszerűségéből. A munkáltatók által idén januárban és februárban utalt 11,9 milliárd forint 9 százalékkal haladta meg a tavalyi SZÉP-kártya-feltöltéseket, a 11,2 milliárd forint költés pedig 7,5 százalékkal múlta felül a 2016-os összeget.