Már kormánybiztosa is van a vadászati világkiállításnak

Forrás: turizmus.com

 2018. december 01. 11:44

Gróf Károlyi József eddig miniszteri biztosként irányította a szervezést, de december 1-jétől Kovács Zoltán felelős a feladatok összehangolásáért.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, az Országos Magyar Vadászati Védegylet elnöke 2016 februárjában jelentette be, hogy - 1971 után - Magyarország 2021-ben ismét vadászati világkiállítást rendez. A világkiállítás megrendezésére 2017-ben 41,4 millió forintot irányoztak elő, 2018-ban 61 milliót, 2019-ben 72,4 milliót, 2020-ban 93,6 milliót, 2021-ben pedig 119,1 millió forintot, összesen 387,5 millió forintot fordítanak a megrendezésre.

A kormány friss határozata alapján azonban nemcsak a miniszteri biztosé a szervezési feladat, hanem Kovács Zoltáné is kormánybiztosi pozícióban. Pontosabban az új határozat nem is említi a miniszteri biztos szerepét, holott a kinevezés még nem járt le.

387,5 millió forintot fordítanak a megrendezésre

Fotó: szidonia.hu

Kovács Zoltán feladatai a következők:

- összehangolja a  rendezvénysorozat megvalósításában őt segítő Szervezőbizottság, illetve a  közreműködő szervezetek, személyek és munkacsoportok feladatait

- ellátja a rendezvénysorozatot érintő fejlesztésekkel kapcsolatos állami feladatok koordinációját

- felelős a  Rendezvénysorozat megvalósításában feladattal rendelkező állami szervekkel, gazdasági társaságokkal, az állami erdőgazdaságokkal, illetve társadalmi szervezetekkel való kapcsolattartásért

- összehangolja a  Nemzetközi Vadászati és Vadvédelmi Tanácsnak a rendezvénysorozat megvalósításával kapcsolatos tevékenységét és a különböző nemzetközi szervezetekkel való kapcsolattartást

- előkészíti a  Rendezvénysorozat költségvetési tervét, és gondoskodik a  rendelkezésre álló források zökkenőmentes felhasználásáról

- javaslatot tesz a  Kormány számára a  fejlesztések kormányzati szándéknak megfelelő megvalósításához, befejezéséhez és lezárásához kapcsolódó jogalkotói és egyéb döntést igénylő feladatok vonatkozásában

- koordinálja a  rendezvénysorozat lebonyolításának végrehajtására létrehozott gazdálkodó szervezet (projektcég) tevékenységét.