Második hullám? A magyarok nem aggódnak

Forrás: turizmus.com

 2020. szeptember 02. 11:50

Míg Európa számos országában az emberek legfőbb félelme a koronavírus-járvány, nálunk ez csak a hatodik helyen szerepel - derül ki az Ipsos felméréséből.

Öt  hónapja egyfolytában, azaz európai megjelenése óta elsőszámú félelme a világ állampolgárainak a koronavírus járvány. Az Ipsos által mért 27 országból 14 esetében áll az első helyen a rangsorban augusztusban, míg Magyarországon a hatodik legmagasabb említésével továbbra sem sorolható a főbb aggodalmak közé.

A magyarok mindössze ötöde aggódik a vírus miatt.

A tíz éve havi rendszerességgel megismételt What Worries the World kutatássorozat augusztusi, összesen 19 016 felnőtt válaszadó megkérdezésével készült mérése alapján a világ lakosságának 39%-a véli úgy, hogy hazájukban jó irányba haladnak a dolgok.

Véleménye szerint összességében jó irányba haladnak a dolgok az országában? Mi az, ami aggodalommal tölti el? – Globális átlag

Miért aggódunk leginkább?

A legelégedettebb országok közt Szaud-Arábia, Malajzia, India és Ausztria érdemel említést, míg a másik végletet Dél-Afrika, Belgium, Chile, az Egyesült Államok és Magyarország jelentik.

Az USA lakosságának általános hangulatában drámai változás állt be az idei évben: a kutatás eredményei szerint januárban még az ötödik legoptimistább nemzet volt világszinten az amerikai (56% szerint megfelelő irányba haladtak a dolgok), ezzel szemben augusztusban már hátulról a negyedik helyen állnak a rangsorban (26%).

Fordított irányú elmozdulás látható Oroszországban, ahol a múlt havi 33%-hoz képest augusztusban már 43% véli úgy, hogy jó irányba tart az ország, ezzel visszatértek a januárban mért szinthez.

Véleménye szerint összességében jó irányba haladnak a dolgok az országában?

 

Milyen irányba haladnak a dolgaink?

Az egyes aggodalmak közül globális szinten továbbra is a COVID-19 járvány, valamint a munkanélküliség ér el kimagasló említést. A felnőtt lakosság 46% nevezte meg legfőbb félelmei közt a vírust. A lokális eredményeket vizsgálva megállapítható, hogy augusztusban Japán és Ausztrália az a két ország, ahol a leginkább tartanak a fertőzéstől (egy hónap alatt 11 és 19 százalékpontos emelkedés után 70%-os és 67%-os említés). De az utóbbi hónapban Belgium, Franciaország és Németország esetében is visszatért a járvány az első helyre a rangsorban.

Magyarország lakossága a világátlagtól eltérően reagál a vírusra. Ugyan a nyár eleji értékekhez képest enyhén növekedett, továbbra is csak 20%-os a koronavírus említése a főbb félelmek közt, amellyel az oroszok után a magyar lakosság tulajdonít legkisebb jelentőséget a társadalmat érő fenyegetések közt a COVID-nak.

Mi az, ami aggodalommal tölti el? – Koronavírus-járvány

 

Míg áprilisban Magyarországon is az első számú veszély volt a világjárvány a lakosság szerint, június óta csak a 6. illetve 7. helyen található meg a rangsorban. A hazai félelmek legfőbb tárgya (2018 januárja óta változatlanul) az egészségügy helyzete, valamint a szegénység, a társadalmi egyenlőtlenség és a korrupció.

Véleménye szerint összességében jó irányba haladnak a dolgok az országában? Mi az, ami aggodalommal tölti el?

 

A pénzügyi, politikai visszaélések, csalások a negyedik legfőbb félelme a világ lakosságának. A dél-afrikaiak aggódnak legnagyobb százalékban a korrupció miatt (62%), de a magyar és orosz említési értékek is 50% felettiek. A válság hatására elszabaduló infláció jelenleg nem jelentkezik a magyarok legfőbb félelmei közt, 11%-os említése nem tér el jelentősen más országokétól, valamint a munkanélküliség sem kerül fel a dobogóra 24%-os, átlag alatti értékével – írja az Ipsos.