Megduplázzák a vidéki fesztiválok támogatási összegét

Forrás: MTI

 2016. augusztus 30. 12:32

A kormány jövőre több mint egymilliárd forintot fordít a fesztiválok támogatására – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára Nyíregyháza polgármesterével közösen tartott sajtótájékoztatóján, amelyen Nyíregyháza kulturális beruházásairól is szó esett.

Rétvári Bence hangsúlyozta, stabil a fesztiválok állami támogatása, az erre a célra fordítható összeg a 2017-es költségvetésben rendelkezésre áll.

A kabinet jövőre az ideihez képest megduplázza, vagyis 500 millió forintra emeli a vidéki fesztiválok támogatási összegét, amit például a szervezésre, a promócióra vagy a technikai fejlesztésekre használhatnak fel a rendezvények szervezői. Rétvári Bence kifejtette, a különböző jogcímeken adható támogatásokkal az a célja a kormánynak, hogy megerősítse a vidéki fesztiválokat, sokszínűvé tegye őket, valamint a minőségi kultúra közvetítésére ösztönözze a szervezőket.

Fontos, hogy ne kizárólag Budapest központú legyen a magyar fesztiválélet, vidéken is legyen minél több színházi, kézműves vagy népművészeti rendezvény. Az államtitkár a Nyíregyházán jelenleg tartó Vidor Fesztivál kapcsán megjegyezte, a kormányzat által biztosított összeg a vidéki fesztiválok megszervezése mellett a nagyobb, több éven át tartó fesztiválok támogatására egyaránt vonatkozik.

Vidor Fesztivál, fotó: Kulturszalon


Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere a városban elkezdődött kulturális beruházásokkal kapcsolatban elmondta, a Modern Városok Program keretében, állami beruházással megkezdődött Kállay Miklós egykori miniszterelnök Bessenyei téren álló kúriájának felújítása. A kivitelezést követően városi tulajdonba kerül az ingatlan, ahol a tervek szerint a Kállay-gyűjteményt helyezik majd el.

Másfél milliárd forint értékű fejlesztés segítségével a sóstógyógyfürdői skanzen is megújul, a beruházáshoz a kormány a város számára 500 millió forintot biztosított, ebből az összegből november végéig elkészülnek a kiviteli tervek. A műemlék jellegű szabadtéri színpad felújítása keretében a technikai korszerűsítést és a berendezésék cseréjét végzik majd el.

A polgármester a sajtótájékoztatón jelezte, a város szeretne a következő évben egy néptáncfesztivált szervezni, amelyet – évenkénti váltással – a Cantemus Kórusfesztivállal párhuzamosan rendeznének meg.