Megjelent az új SZÉP-kártya-rendelet

Forrás: turizmus.com

 2018. április 23. 13:42

Havi 3 százalékos díjat számolhat fel a SZÉP Kártya kibocsátója a fel nem használt pénzek után a fizetőeszközről szóló új, májusban hatályba lépő kormányrendelet szerint.

A Széchenyi Pihenő Kártya kibocsátásának és felhasználásának szabályairól megjelent új rendelet hatályon kívül helyezi a korábbi, 55/2011. (IV. 12.) Korm. rendeletet.

A korábbiakhoz képest jelentős változás, hogy az új jogszabály értelmében SZÉP Kártya kibocsátására ezentúl kizárólag pénzforgalmi szolgáltató jogosult.

Antalóczy Györgyné könyvvizsgáló és adótanácsadó szerint változatlanok többek között azok az előírások, hogy a korlátozott fizetési számlán jóváírt összegnek az elektronikus elfogadóhelyi terminálokon olvashatónak kell lennie, az alszámlák között nem lehet összeget átvezetni, és semmiképpen nem lehet a kártyáról készpénzt felvenni.

Megfelelő azonosítás után, a telefonos központ igazolása alapján internetes felületen is lehet fizetni a számláról.

Új szabály viszont, hogy a munkavállaló a kártya egyenlegét tranzakciónként, időszakonként, telefonon is lekérdezheti. A rendelet pontosítja a telefonos felhatalmazó központ fogalmát, az igénybe vehető szolgáltatások közül pedig kihagyta a családi panzió szolgáltatást.

A más kártyaolvasók által kért kártyahasználati díj változatlanul legfeljebb 0.3%, a kibocsátó pénzintézet tranzakciós díja 12 Ft és a forgalom 1,5%-a, a társkártya, valamint a pótlás miatti új kártya ára legfeljebb 1500 Ft lehet.

Új szabály az is, hogy amennyiben a munkáltató két évig nem utal a kártyára összeget, a szerződést fel lehet mondani. Ha pedig a kártyán lévő összeget az utalás évét követő második év május 31-éig nem használják fel, a pénzintézet havonként 3%-os díjat számolhat fel, amit marketingre kell fordítania. Erről két hónappal előtte tájékoztatnia kell a kártyabirtokost.

Jelentősen változtak a pénzintézetekre vonatkozó nyilvántartási, adatközlési és egyéb szabályok is. A pénzintézet a díjából a kártyával összefüggő működési költségeken kívül a marketingköltségeit fedezheti.

Kapcsolódó cikkek

Online kasszák a turizmusban

2018. április 11.

Friss adózási információk

2018. március 28.