Megnyílt Magyarország genfi konzulátusa

Forrás: turizmus.com

 2020. október 13. 10:52

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter megnyitotta kedden Magyarország genfi konzulátusát. Az új genfi konzulátus immár az ötödik, idén megnyitott külföldi magyar képviselet. Világszerte már 144 helyen működik magyar nagykövetség, főkonzulátus vagy konzulátus.

A tárcavezető a képviselet megnyitóján azt mondta: több mint szimbolikus, hogy Magyarország a koronavírus-járvány idején nyit egy újabb konzulátust.

A tárcavezető szerint minden túlzás nélkül lehet azt állítani, hogy Genf részben Európa, részben pedig a világ egyik „fővárosa”, a huszadik és a mostani évszázad egyik diplomáciai fellegvára a világban, ott található az ENSZ egyik globális központja, továbbá számos nemzetközi szervezet központja, a magyarok pedig nagy erőkkel vesznek részt a nagy nemzetközi szervezetek munkájában.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter megnyitotta kedden Magyarország genfi konzulátusát

Fotó: MTI/Király Márton

A városban található többek között az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM), az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa, a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) és a Nemzetközi Vöröskereszt (ICRC) székhelye.

A tárcavezető rámutatott arra, hogy Genfben nemcsak azért él sok magyar, mert az ott lévő nemzetközi szervezetekben dolgozik, hanem azért is, mert a város kiemelkedő magyar emigrációs központ volt már a reformkorban is, illetve az 1849-es és 1956-os emigrációs hullám idején is.

Jelenleg mintegy 2500 magyar él tartózkodási engedéllyel Genfben, illetve a konzuli kerületbe tartozó három kantonban, és még mintegy 2-2,5 ezer magyar származású svájci állampolgárt tartanak számon a magyar hatóságok.

„Az ő esetükben az ügyes-bajos dolgaik intézése egyszerűbbé válik, hiszen a konzulátus az érdekvédelmi és a közjegyzői feladatokat is el fogja látni” – mondta Szijjártó Péter.

Felhívta a figyelmet, hogy az új genfi konzulátus immár az ötödik, idén megnyitott külföldi magyar képviselet. Világszerte már 144 helyen működik magyar nagykövetség, főkonzulátus vagy konzulátus.

Svájc Magyarország 25-ik legfontosabb kereskedelmi partnereinek egyike, a Magyarországra érkezett beruházások tekintetében Svájc a 11-ik helyen áll, 825 svájci vállalat összesen 30 ezer magyar család megélhetését biztosítja és teszi kiszámíthatóvá.