Megnyílt Üzbegisztán budapesti nagykövetsége
Forrás: MTI/turizmus.com
2023. március 27. 14:54
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint Szijjártó Péter a megnyitón üzbég kollégájával, Bahtijor Szaidovval közösen tartott sajtótájékoztatóján diplomáciatörténeti eseményként jellemezte az eseményt, kiemelve, hogy ez hazánkban az első üzbég külügyminiszteri látogatás.
Szijjártó Péter közölte, hogy az üzbég nagykövetség megnyitásával a Türk Államok Szervezete minden tagállamának lesz diplomáciai képviselete Budapesten. A miniszter bejelentette, hogy az év végéig megteremtik a közvetlen légi összeköttetést a két főváros között, kezdetben heti két járattal, amelynek a technikai, pénzügyi és jogi előkészítése már bőven folyamatban van.
![]() |
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (k) és Baktijar Szaidov megbízott üzbég külügyminiszter (j) Üzbegisztán budapesti nagykövetségének megnyitóján |
Fotó: MTI / Balogh Zoltán |
A felek a nagykövetség megnyitását megelőzően szándéknyilatkozatot írtak alá a kulturális örökség területén való együttműködésről.