Megújul a várpalotai Zichy-kastély és a Trianon Múzeum

Forrás: MTI

 2020. május 30. 16:19

Megújul a várpalotai Zichy-kastély és a falai között működő Trianon Múzeum a Nemzeti Kastély és Várprogramnak köszönhetően a jövő év elejére. A trianoni diktátum időszakát bemutató, megújult interaktív kiállítás és új közösségi terek várják majd a látogatókat.

György István területi közigazgatásért felelős államtitkár, a fejlesztés alapkőletétele alkalmából tartott pénteki, várpalotai ünnepségen elmondta, hogy országosan 60 milliárd forintból 19 kastély és 15 vár újul meg, melyek mindegyike vonzó turisztikai célponttá válik.

Mint mondta, az a cél, hogy a megújult épületek többségükben önfenntartóan működjenek.

Glázer Tamás, a NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója ismertette: Várpalotán megújítják a Zichy-kastély világítását, korszerűsítik a fűtési trendszert, kicserélik a nyílászárókat; a 463 millió 550 ezer forintos fejlesztés uniós forrásból valósul meg.

Az igazgató hangsúlyozta: a kastély a fejlesztésnek köszönhetően egész évben látogatható lesz, így jelentősen hozzájárul a város turisztikai vonzerejének növeléséhez.

Időkapszulát helyeznek el a megújuló várpalotai Zichy-kastély ünnepélyes alapkőletételén

Fotó: MTI/Vasvári Tamás

Szabó Pál Csaba, a Trianon Múzeum Alapítvány kuratóriumi elnöke arról beszélt, hogy a Trianon Múzeumban múzeumpedagógiai játékteret, szabadulószobát, zeneszobát és kártyaszobát alakítanak ki, valamint részben vagy egészben megújulnak a kiállítási tartalmak is.

Virág Zsolt, a Nemzeti Kastélyprogram és a Nemzeti Várprogram miniszteri biztosa felidézte: az épületet a Zichy család 1722 és 1725 között emelte barokk stílusban. 1860-ban az épület leégett, ekkor Ybl Miklós tervei alapján építették újjá. A jelenlegi felújítás az épület „fizikai és szellemi rehabilitációját” jelenti – emelte ki.