Támogatás a román turizmusnak: 150 ezer eurót is kaphatnak a kkv-k

Szerző: Irházi János

Forrás: turizmus.com

 2020. október 22. 11:03

Összesen 350 millió eurós keretre pályázhatnak csütörtöktől Romániában a kis- és közepes vállalkozások, köztük a turizmusban, vendéglátásban érdekelt cégek.

Több romániai gazdasági lap és portál – köztük a penzcsinalok.ro – hívta fel a figyelmet az elmúlt héten a pénzügyi mentőövre, amelynek rajtpisztolya október 22-én 10 órakor dördült el. A vissza nem térítendő keret uniós és kormányzati forrásokból tevődik össze, s csak a jól informált, gyorsan lépő kkv-k reménykedhetnek támogatásban, mivel a projekt október 28-án 20 órakor már zárul. A pályázatokat hivatalosan jelentkezési sorrendben bírálják el, a megítélt, minimum 2000, maximum 150 000 eurós összegből a vállalkozások forgótőkéjüket finanszírozhatják. A pénzre várhatóan 10 ezer vállalkozás – éttermek, hotelek, kávézók, élelmiszeripari vállalatok, szállítók, turisztikai ügynökségek, kiadók, könyvesboltok, rendezvényszervezők stb. jogosult. Az összeg a pályázó cég üzleti forgalmától függ, feltétel viszont, hogy rendelkezzenek azzal a bizonylattal, amely szerint a koronavírus járvány negatívan befolyásolta tevékenységüket.

 

Takaréklángra kapcsoltak a kiutaztatók

Az idegenforgalom, vendéglátás, akárcsak a többi országban, az egyik leginkább sújtott ágazat Romániában, amely a legnagyobbakat is megingatta. A piacvezető tour operator Christian Tour tulajdonosa, Cristian Pandele a napokban az economica.net portálnak elmondta, 2021-et várhatóan mindössze 40 millió eurós forgalommal zárják, annyival, mint egy évtizede, és reméli, hogy 2-3 éven belül visszakapaszkodhatnak a 2019-es szintre.

Előre menekülnek az utaztatók

Fotó: Hello Holidays

Pandele még tavasszal holdingba csoportosította a turisztikai cégeit, az alkalmazottakat áthelyezéssel, átképzéssel igyekszenek megtartani, ugyanakkor, ha csökkentett járatszámmal, de életben tartja egyiptomi, törökországi, görögországi chartereit.

A többi utazási iroda által is kínált karácsonyi, újévi vakációs csomagok, például Egyiptomba, most 25%-kal olcsóbbak, mint tavaly ilyenkor.

Bezárás helyett a charterbuszokat üzemeltető, utazásszervező Hello Holidays is inkább előre menekült: a június-október időszakban nem csökkentette járatainak számát, és kevés utassal is elindultak Törökországba, Görögországba, vagy európai, romániai desztinációkra. De partnerszerződést kötöttek magánkórházakkal, hogy utasaik elsőbbséget kapjanak a koronavírus-tesztelésnél.

Ami a most induló támogatást illeti, amennyiben a rendelkezésre álló 350 millió eurós keret nem merül ki 28-án estig, akkor a kormány meghosszabbítja a pályázati időszakot.