Mindent a magyar turizmus 2015-ös teljesítményéről

Forrás: turizmus.com

 2016. június 20. 20:12

A Magyar Turisztikai Ügynökség elkészítette a Turizmus Magyarországon című statisztikai kiadványát a KSH közelmúltban publikált, 2015. évi végleges adatai alapján. A kiadványban a turizmus hazánk gazdaságában betöltött szerepéről és legfontosabb jellemzőiről lehet olvasni.

A turizmus kiemelt szerepet tölt be a magyar gazdaságban. A KSH adatai szerint 2015-ben a kereskedelmi szálláshelyeken a vendégéjszakák száma 6%-kal, ezen belül a külföldi vendégéjszakák száma 4,9%-kal, a belföldi vendégéjszakák száma 7%-kal növekedett 2014-hez képest.

A szállásdíjbevételek 13%-kal bővültek. 2015-ben több mint 1,2 millióan rendelkeztek SZÉP-kártyával, a hozzákapcsolódó költés pedig több mint 83 milliárd forintot tett ki, ami 14%-os növekedés 2014-hez képest – összegzi az MTÜ közleményében a legfontosabb mutatókat.

A magyarországi turizmus legfontosabb eredményei mellett a kiadványban bemutatják a világ turizmusának legfontosabb eredményeit, a turizmus gazdasági jelentőségét, a belföldi és a külföldi turisták számát és költését, illetve motiváció szerinti megoszlását. A kereskedelmi szálláshelyek forgalmát országos szinten és a turisztikai régiókban, az üzleti célú egyéb szálláshelyek vendégforgalmát, szezonalitást, a leglátogatottabb magyarországi települések listáját. A vendégforgalom alakulását küldőpiaconként a kereskedelmi szálláshelyeken és a szállodákban, a különböző típusú kereskedelmi szálláshelyek kapacitásának, kapacitáskihasználtságának, vendégforgalmának és bevételeinek mutatóit. Budapest, a Balaton régió, a gyógyszállodák és a hivatásturizmus 2015. évi főbb eredményeit, a SZÉP-kártya forgalmát, valamint a turisztikai védjegyeket.

A Turizmus Magyarországon 2015 című, végleges adatokat tartalmazó magyar nyelvű kiadvány a Magyar Turisztikai Ügynökség szakmai oldalairól, ide kattintva letölthető.

Az angol nyelvű változat itt érhető el.