Elsöprő sikert arattak az MTÜ turizmuspromóciós rendezvényei Pekingben

Forrás: turizmus.com

 2021. november 03. 16:14

Csaknem két év után először, október 29-én a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) ismét személyes jelenléttel megvalósuló üzleti rendezvényt szervezett a kínai turisztikai szakembereknek Pekingben.

A rendezvényt azzal a céllal hívták életre, hogy fenntartsa és ápolja a B2B turisztikai kapcsolatokat, folyamatosan inspirálva a kínai utazókat, hogy amint újraindul a piac, gyors legyen a forgalom visszaépülése – tájékoztatta szerkesztőségünket az MTÜ.

A résztvevőket virtuálisan köszöntötte Könnyid László, az MTÜ vezérigazgató-helyettese, aki külön kiemelte az ázsiai piac fontosságát: „Terveink között szerepel, hogy amint a járványügyi szabályok lehetővé teszik, nagy erőkkel reaktiváljuk a piacot. Azt szeretnénk, ha a V4-es országok közül nálunk jelenne meg legjelentősebben az újrainduló kínai kiutazó turizmus" – vázolta fel a terveket beszédében.

Az eseményen az MTÜ-t a Kínáért felelős piacszakértője, Yao Yao képviselte, a távol-keleti országban érvényben levő karanténszabályok miatt szintén online bejelentkezve. A rendezvény lebonyolítását a helyszínen a pekingi magyar nagykövetség, valamint egy helyi turisztikai ügynökség munkatársai segítették.

 

Fókuszban a vidéki desztinációk és a fürdők

A beszámoló szerint a turisztikai szakmának szervezett délutáni eseményt Pesti Máté, Magyarország pekingi nagykövete nyitotta meg, miután a helyszínen külön találkozón vett részt a rendkívüli szakmai tekintélynek számító Dai Binnel, a kínai turizmusfejlesztést meghatározó China Tourism Academy elnökével, valamint a négy legnagyobb kínai utazási iroda őt kísérő vezérigazgatóival.

Yao Yao, az MTÜ kínai országspecialistája online tájékoztatta a kínai partnereket

Fotó: MTÜ

Az MTÜ összesen 224 főt vendégül látó, nagyszabású turisztikai promóciós rendezvénye két részben valósult meg:

  • a délutáni B2B rendezvény során a kínai résztvevők megismerkedhettek a vidéki Magyarország szépségeivel, majd lehetőségük volt a megjelent magyar partnerekkel – a Kínában helyi képviselettel rendelkező szolgáltatókkal – való személyes kapcsolatépítésre;
  • az esti rendezvényre pedig a kínai média képviselői és kiemelkedő influencerek kaptak meghívást, akik az igényeikre szabva, még élményszerűbben ismerhették meg országunkat.

Mindkét telt házas esemény középpontjában a vidéki desztinációk és az aktív kikapcsolódási lehetőségek, Magyarország egyedülálló termál- és gyógyvizei álltak. Yao Yao a Magyarország teljes területére jellemző kedvező adottságok bemutatása után mind a négy égtájról kiemelt egy-egy meghatározó szereplőt, bemutatva a hajdúszoboszlói, a makói és z egerszalóki fürdőt, valamint a Hévízi tavat, hogy a körutakat tervező B2B partnerek számára inspirációt adjon konkrét turisztikai termékek összeállításához.

Összesen 224 kínai partnert láttak vendégül a nagyszabású promóciós rendezvényen

Fotó: MTÜ

Külön hangsúlyt kapott a termál- és gyógyvizekre épülő több ezer éves fürdőkultúra és orvoslás – a súlyfürdő, az iszappakolás és a különböző fürdőkúrák –, valamint a magyarországi egészségturizmus is.

 

Országpromóciós oldal kínaiul is

A pandémia előtti időszakban, 2015–2019 között a kínai vendégek száma 122%-os, a vendégéjszakák száma pedig 105%-os növekedést mutatott Magyarországon. A Magyar Turisztikai Ügynökség a járványidőszak alatt sem hagyott fel a turisztikai piacépítéssel, a kínai piac újraindítása érdekében megjelent az MTÜ nemzetközi országpromóciós weboldala kínai nyelven,  a borturizmusról, valamint több kiemelt turisztikai térségről is megjelentek kínai nyelvű kiadványok (pl. Sopron, Tokaj, Debrecen, Szeged, Balaton), amelyeket a kínai szakemberek a rendezvényen meg is kaptak. Az MTÜ mindemellett saját profillal rendelkezik négy piacvezető kínai közösségi média felületen (Weibo, WeChat, TikTok, Redbook), ahol heti rendszerességgel posztol új tartalmakat. Yao Yao számos webináriumot és online rendezvényt tartott a kínai turisztikai szakembereknek különböző, a magyar turizmust érintő témákban, az érdeklődés fenntartása, valamint a desztinációnkról meglevő tudás mélyítése érdekében. A Kínáért felelős szakértő folytatta piacán az országmárka építését is, amelynek középpontjában a gyógy- és termálvizek állnak, mint Magyarország leggazdagabb természeti erőforrása.

 

Utolsó állomás: New York

A pekingi rendezvény a Turisztikai Innovációs Marketing Együttműködési Alapprogram (TIMEA) keretein belül valósult meg, amelynek fő célja Magyarország turisztikai és gazdasági kínálatának népszerűsítése, és a turizmus területén működő vállalkozások piacra jutásának elősegítése. A rendezvénysorozat befejező állomása november 18-án New York lesz, ahova az MTÜ várja az amerikai piac iránt érdeklődő utazási irodák, utazásszervezők, infrastrukturális- és innovatív turisztikai szolgáltatók, turisztikai helyszínek, szállodák és szállodaláncok jelentkezését. Regisztrálni az MTÜ oldalán tudnak az itt elérhető jelentkezési lap kitöltésével.