Nagykőrösön és Csemőn a világ szeme

Forrás: turizmus.com

 2019. július 03. 14:30

Idén a tavalyi Virágos Magyarország győztesei, Nagykőrös és Csemő képviseli hazánkat az Európai Virágos Városok és Falvak versenyen. A nemzetközi zsűri a napokban a településeken járt – tudósít közleményben az MTI.

Nagykőrös és Csemő a 2018-as Virágos Magyarország versenyen való eredményes szereplésével érdemelte ki, hogy idén ők mutatkozhassanak be a nemzetközi zsűrinek. A felkészülés már a hazai díjkiosztó ünnepség után elkezdődött, kertészekből, tájépítészekből és turisztikai szakértőkből álló felkészítő bizottság segítette mindvégig a két települést.

A Magyar Turisztikai Ügynökség kiemelt projektként kezeli a Virágos Magyarország versenyt, és biztosítja a szervezéséhez szükséges hátteret.

Az Entente Florale Europe, amely azóta Európa legrégibb és legsikeresebb környezetszépítő versenyévé nőtte ki magát, 1975-ben indult útjára. Évente mintegy 40 millió embert képes megmozgatni a kontinensen, és idén sincs ez másképp: 9 ország 15 ezer települése méreti meg magát a nemzetközi versenyen.

A kezdeményezésnek fontos célja a virágosítás, de az elbírálás során nagy hangsúlyt fektetnek a környezetvédelemre, az ökológiára, a környezettudatos oktatásra, a természeti és épített örökség megőrzésére, a korszerű hulladék- és energiagazdálkodásra, valamint a tájvédelem kérdésére is.

Két magyar települést keresett fel a nemzetközi zsűri. Tagjai szakmai tanácsokat is adtak a települések képviselőinek

Fotó: viragosmagyarorszag.hu

A legjobbak közé idén 14 település került be az Entente Florale Europe tagországaiból, így önmagában már az is hatalmas eredménynek számít, hogy Magyarországot két település képviselheti. A résztvevő országok küldöttjeiből álló nemzetközi zsűri július 2-án és 3-án kereste fel Nagykőröst és Csemőt. A zsűritagok azonban nemcsak megtekintették a tavalyi év legvirágosabb magyar településeit, hanem látogatásuk alatt számos hasznos szakmai tanácsot is adtak a települések képviselőinek, segítve a további fejlődést.

A zsűri elnöke, Rudi Geerardyn (Belgium) összefoglalójában kiemelte, hogy Nagykőrös épített öröksége és hagyományai erős turisztikai potenciált hordoznak, míg Csemő a magyar kertkultúra ápolásában vállal fontos szerepet a magyar nemesítésű egynyári virágok termesztésével és népszerűsítésével.

Az európai verseny díjkiosztó ünnepségét 2019. szeptember 28-án tartják Ausztriában, Haus im Ennstal községben. Ekkor derül ki, hogy a két magyar induló település milyen eredményt ér el a nemzetközi mezőnyben, és sikerül-e Magyarországnak további elismeréseket szereznie az elmúlt huszonhét évben elnyert 10 arany, 26 ezüst és 10 bronz minősítés, valamint 10 Európa-díj mellé.

Az idei Virágos Magyarország verseny is javában zajlik, amelyre immár erdélyi magyarlakta települések is nevezhettek. A megmérettetésre a tavalyinál is több, 333 nevezés érkezett, a területi szintű értékeléseknek köszönhetően pedig még több településnek lesz esélye arra, hogy jövőre hazánkat képviselje az Entente Florale Europe-n.