NAV-álláspont a katások bevételi értékhatáráról

Forrás: turizmus.com

 2020. április 08. 14:31

Csökken-e a katásokra vonatkozó bevételi értékhatár, ha a katás vállalkozónak márciustól júniusig nem kell befizetnie az adót? A NAV alábbi állásfoglalásából kiderül.

A koronavírus-járvány hazai gazdasági hatásait enyhítő 47/2020. (III. 18.) Korm. rendelet alapján márciustól júniusig több mint 81 ezer kisadózó kap mentességet a kata szerinti tételes adó megfizetése alól. Köztük sok, a turizmushoz kapcsolódó tevékenységet folytató katásnak sem kell befizetnie az adót.

A katás vállalkozásoknak a 2012. évi CXLVII. törvény (katatörvény) értelmében 12 millió forintos éves bevételi értékhatárig havi 50 000 Ft (emelt összeg esetén 75 000 Ft) adót kell fizetniük. Ha a bevételük az adott naptári évben eléri a 12 millió forintot, az összeg ezt meghaladó része után már 40 százalékos adó terheli őket. A 12 millió forintos bevételi értékhatár arányosan értendő, tehát a törvény szerint annyiszor egymillió forintot kell figyelembe venni, ahány hónapon keresztül katafizetési kötelezettsége volt az adózónak.

Az említett rendelet megjelenése óta foglalkoztatja a kisadózókat, hogy a bevételi értékhatár számítása során figyelembe kell-e venni a márciustól júniusig terjedő négy hónapot, amelyekre a mentesség vonatkozik, vagy sem. A NAV most közzétette erre vonatkozó álláspontját honlapjának Gyakori kérdések, válaszok c. rovatában – hívta fel szerkesztőségünk figyelmét Antalóczy Györgyné adószakértő. A válaszból az derül ki, hogy a bevételi értékhatárt nem kell csökkenteni a szóban forgó négy hónapra eső 4 millió forinttal.

A NAV válaszolt

A kérdés:
„A Katv. rendelkezései alapján 40 százalékos mértékű adót kell fizetni a katás vállalkozásnak arra a bevételére, ami meghaladja a tételes adófizetési kötelezettséggel érintett hónapok és 1 millió forint szorzatát. A 61/2020. (III.23.) Korm. rendelet 1. § (8) bekezdése szerinti, március-június hónapokra mentesülés azt jelenti-e, hogy a bevételi értékhatár számítása során ezeket a hónapokat figyelmen kívül kell hagyni, azaz 8 millió forint lesz az éves bevételi értékhatár, vagy a mentesülés hónapjait ebben a tekintetben nem kell figyelembe venni és a 12 millió forint feletti bevételre kell megfizetni a 40 százalékos mértékű adót?”

A NAV válasza:
„A Korm. rendeletben nincs arra vonatkozó jogszabályi rendelkezés, hogy a mentesülés csökkentené az éves bevételi értékhatárt. A Korm. rendelet vonatkozó szabálya is csak azt mondja ki, hogy ezen hónapokra nem kell megfizetni a tételes adót, és a kisadózói státusz fennáll, azt nem érinti a fizetés alóli mentesülés.

Tehát a mentesítés nem olyan esetnek számít, mint a Katv. 8. § (9) bekezdés szerinti adott jogálláshoz, körülményekhez kapcsolódó fizetés alóli mentesülés. A Korm. rendelet szerinti mentesülés tehát nem okozza a bevételi értékhatár csökkenését, azaz az érintetteknél továbbra is 12 millió forint az éves bevételi értékhatár."

A kormányrendelet szerinti mentesülés nem okozza a bevételi értékhatár csökkenését

Fotó: 123rf

Turizmushoz kapcsolódó, kedvezményezett tevékenységi körök

A 47/2020. (III. 18.) Korm. rendelet közterhekkel kapcsolatos részletszabályairól és egyes új intézkedésekről szóló 61/2020. (III. 23.) Korm. rendelet értelmében az alábbi, turizmushoz (is) kapcsolódó tevékenységi körökben kaphatnak mentességet a katás adózók:

szállodai szolgáltatás (TEÁOR és TESZOR 5510),
üdülési, egyéb átmeneti szálláshely-szolgáltatás (TEÁOR és TESZOR 5520),
egyéb szálláshely-szolgáltatás (TEÁOR és TESZOR 5590),
egyéb vendéglátás (TEÁOR és TESZOR 5629),
utazásközvetítés, utazásszervezés, egyéb foglalás (TEÁOR és TESZOR 79),
konferencia, kereskedelmi bemutató szervezése (TEÁOR és TESZOR 8230),
fizikai közérzetet javító szolgáltatás (TEÁOR és TESZOR 9604).