Nyaralóhajók jöhetnének a Felső-Tiszára

Forrás: MTI

 2017. december 11. 11:50

A nyaralóhajózás beindítását tervezi a kormány a Felső-Tiszán, a Tisza-tó feletti régió turizmusának fellendítése érdekében - mondta a kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.

Révész Máriusz közölte: reményei szerint 2019 nyarától indulhat meg a forgalom, egyelőre 20 hajóval, ám a kiépülő turisztikai attrakciók függvényében a jövőben akár 150-200 hajó is járhatja a Felső-Tiszát. A 4-14 személyes, maximum 10 kilométer/óra sebességre képes, szálláshelyként is szolgáló hajók jogosítvány nélkül lesznek bérelhetők.

A kormány vállalja a kikötők kiépítését és a 20 hajó beszerzését, ám a települések feladata lesz azoknak a turisztikai attrakcióknak a megvalósítása, amivel bevonzzák a hajózókat. A program kivitelezésében számítanak a magántőke megjelenítésére is.

Arról is szólt, hogy a kormány fontos feladatának tekinti a turizmus, a túrázás fellendítését. Ennek nyomán 2010 óta, a többi között, több mint 100 turistaház épült, vagy újult meg, illetve 26 látogatóközpont nyílt a nemzeti parkokban.