Orbán: annyi munkahelyet kell létrehozni, amennyit a vírus tönkretesz

Forrás: MTI/turizmus.com

 2020. április 06. 14:02

A gazdaságvédelmi akcióterv részeként bértámogatási programot, a 13. havi nyugdíj visszaépítését, a kiemelt nemzetgazdasági ágazatok újraindítását, és a vállalatok finanszírozására több mint 2000 milliárd forint értékű támogatott hitelprogramot jelentett be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn.

A cél az, hogy amennyi munkahelyet a vírus tönkretesz, annyi munkahelyet hozzunk létre – mondta Orbán Viktor nyilatkozatában, úgy fogalmazva: nehéz időket élünk, de egyetlen magyar sincs egyedül.

Közölte, a gazdaságvédelmi akciótervet három ütemben hajtják végre. Az első ütemen már túl vagyunk – emlékeztetett –, ide tartoztak a tb-járulék-csökkentések, a katásoknak nyújtott segítség és a bankhitelek törlesztésének felfüggesztése is.

 

Indul az akcióterv második szakasza

Az akcióterv három szakasza a nemzeti össztermék, a GDP 18-20 százalékát csoportosítja át, ideértve a jegybank által megindított programokat is – közölte a kormányfő, aki bejelentette: a 2020-as költségvetéstől a megváltozott helyzet miatt el kell térni – az erről szóló rendelet hétfőn megjelenik –, a költségvetési hiányt 1 százalékról 2,7 százalékra emelik.

Orbán Viktor miniszterelnök, mögötte Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős miniszter és Palkovics László innovációs és technológiai miniszter

Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

A hétfőn induló szakasz öt programból áll.

1) Munkahelymegőrzés: rövidített munkavégzés esetén készen állnak arra, hogy átvállalják a munkaadóktól a bérköltségek egy részét. Orbán Viktor szavai szerint ez „a bértámogatás egy speciális magyar formája lesz”.

2) A munkahelyteremtés érdekében beruházásokat fognak támogatni mintegy 450 milliárd forint értékben.

3) Kiemelt nemzetgazdasági ágazatok újraindítása: a miniszterelnök

ezek közé sorolta a turizmust, az egészségipart, az élelmiszeripart, a mezőgazdaságot, az építőipart, a logisztikát, a közlekedést, valamint a film- és kreatív ipart.

4) A vállalatok finanszírozása érdekében kamat- és garanciatámogatott hiteleket biztosítanak a magyar vállalkozásoknak összesen több mint 2000 milliárd forint értékben.

5) Család- és nyugdíjasvédelem: e program kiemelkedő elemeként visszaépítik a 13. havi nyugdíjat, mégpedig négy részletben. Így 2021 februárjában a januári nyugdíjon felül a nyugdíjasok egyheti nyugdíjat fognak kapni, és ez történik majd 2022-ben, 2023-ban és 2024-ben is.

A kormányfő a kormányon belüli feladatmegosztásról elmondta: Palkovics László innovációs és technológiai minisztert kérte fel arra, hogy az egész program koordinálását, irányítását végezze el. Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter dolga, hogy az állami vállalatokat lendületbe hozza és bekapcsolja a gazdaságvédelmi akciótervbe. Varga Mihály pénzügyminisztertől pedig azt várja, hogy biztosítsa a szükséges forrásokat, egyúttal garantálja a költségvetési fegyelmet – tette hozzá a miniszterelnök.

 

A VIMOSZ is a kiemelt szakmai szervezetek között

A gazdasági kamarák, vállalkozói szervezetek javaslatai is beépültek a gazdaság újraindítását szolgáló kormányzati lépésekbe – hangsúlyozta hétfőn Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a gazdasági élet felsővezetőivel tartott videókonferencián, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közleménye szerint.

A közleményben kiemelték, a tárcavezető szavai szerint az új gazdaságvédelmi akcióterv nem növeli Magyarország külső kitettségét, és nem lépi túl a költségvetésben 2019-ben lefektetett kereteket, hanem a források átcsoportosításával szolgálja a vállalkozások és a munkahelyek védelmét.

A megbeszélés elsődleges feladata annak áttekintése volt, hogy miként tudnak a gazdasági élet szereplői felkészülni az újraindulásra, és minél gyorsabban reagálni a kormányzati intézkedésekkel megnyíló új lehetőségekre.

Palkovics László megköszönte az elmúlt hetek közös munkáját, hangsúlyozva, hogy a gazdaságvédelmi csomag több elemét a szakmai szervezetek, kamarák javaslataira építve dolgozták ki. (Korábban nyilvánosságra hoztuk, hogy a turisztikai szakmai szervezetek milyen javaslatokat nyújtottak be a kormány számára.)

A gazdasági ügyekben érintett minisztériumok és a Magyar Nemzeti Bank vezetői mellett a megbeszélésen a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK), a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ), a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége (VIMOSZ), a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ), az  Amerikai Kereskedelmi Kamara  (AmCham) és a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) képviselői vettek részt.

A felek az egyeztetéseket a gazdaságvédelmi intézkedések bejelentése után, a következő napokban hasonló körben folytatják – tájékoztatott az ITM.