Országos Tourinform Találkozó Budapesten

Forrás: turizmus.com

 2020. október 07. 17:39

A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) szervezésében október 7-én, Budapesten rendezték meg az Országos Tourinform Találkozót a Tourinform irodahálózat munkatársai és az irodák fenntartói számára.

Rendhagyó módon, a járványügyi helyzet miatt elmaradt a tavaszi találkozó, így ez volt idén az első alkalom, amikor az irodahálózat munkatársai országos találkozón vehettek részt.

A szakemberek tájékoztatást kaptak az MTÜ képviselőitől az Ügynökség aktuális, a Tourinform-hálózatot és a magyar turizmust érintő eredményekről és tervekről. Az irodahálózat munkatársai szakmai prezentációk keretében egymással is megosztották jó gyakorlataikat, bevált fejlesztéseiket.

A rendezvényt Könnyid László vezérigazgató-helyettes nyitotta meg és köszöntötte a résztvevőket. Juhász Ágnes marketingigazgató előadásában bemutatta az MTÜ új kampányait és megújuló kiadvány portfólióját, ismertette a belföldi és nemzetközi marketingkommunikációs terveket, valamint a közelmúltban megvalósított akciókat.

A rendezvényt Könnyid László, az MTÜ vezérigazgató-helyettese nyitotta meg

Fotó: MTÜ

Zakariás Fruzsina, az MTÜ Nemzetközi Kapcsolatok Igazgatóságának igazgatója az MTÜ szerepének újradefiniálásáról beszélt, valamint arról, hogyan alakult 2020-ban az új piacok felé történő nyitás, hogyan kezelték a krízishelyzetet, milyen kreatív megoldásokkal éltek az online térben a lezárt határok mellett. A résztvevők továbbá információkat kaptak a következő hónapok tervezett aktivitásairól is.

Baranyay Tamás senior projektmenedzser arról adott tájékoztatást, hogy hol tart a turizmus digitalizációja az MTÜ részéről, különös tekintettel a Nemzeti Turisztikai Adatbázisra (NETA-ra) és a megújuló digitális felületekre.

Molnár Anita Tourinform-koordinációért felelős programigazgató részletesen ismertette az irodahálózatot érintő aktualitásokat, az elmúlt év változásait és a jövőre vonatkozó terveket.

Juhász Szabolcs turizmus szakmai igazgató a közelmúltban megjelent 429/2020-as kormányrendelet kapcsán a turisztikai térségek meghatározásáról tartott prezentációt. Emellett beszámolt a 2020 tavaszán lezajlott Tourinform-irodai fejlesztésekről.

A találkozó résztvevői beszámolót hallhattak az MTÜ támogatásával frissen felújított tokaji és zalakarosi irodák vezetőitől arról, hogy az infrastrukturális fejlesztéssel párhuzamosan hogyan újult meg a szakmai munkájuk.

A találkozón a Tourinform-irodáknak lehetősége nyílt egymás jó gyakorlatait, innovatív és jól prosperáló bevételszerző tevékenységét megismerni, melynek keretében nyolc iroda osztotta meg tapasztalatait a kollégákkal.

A Tourinform-találkozón elismerésben részesültek a hálózatban 5, 10, 15, 20 vagy 25 éve dolgozó munkatársak, illetve a jubiláló Tourinform-irodák.

A Tourinformok az MTÜ végpontjai, hiszen ők tartanak kapcsolatot a szolgáltatókkal és a vendégekkel. A magas minőségű információszolgáltatás nemcsak a Tourinform brand erősítését segíti, de támogatja mind az MTÜ-t, mind a fenntartó szervezetet, és a jól működő iroda, a jól működő hálózat visszahat a település megítélésre is.

Az Ügynökség az elmúlt hónapokban kiscsoportos képzések formájában és online konzultációkon törekedett a kapcsolattartásra az irodahálózat tagjaival. Idén 150 fő képzése történt meg 10 helyszínen, 10 időpontban. Novemberben pedig ismét 150 szakember differenciált tartalmú online képzése zajlik majd.

A koronavírus-járvánnyal összefüggésben elmondható, hogy a turisztikai szektor számára rendkívül nehéz elmúlt fél évben a körülményekhez képest jól teljesített a Tourinform irodahálózat, azonban a személyes forgalom 35%-kal csökkent, ennek ellenére nem szűnt meg iroda – közölte az MTÜ.