Megvan az ötmillió beoltott, vasárnaptól jönnek az új szabályok

Forrás: MTI/turizmus.com

 2021. május 22. 18:21

Megvan az ötmilliomodik beoltott magyar állampolgár – jelentette be szombaton késő délután Orbán Viktor a közösség oldalára kitett videóban. Az új szabályokat többsége már vasárnaptól érvényes.

 

"Hónapok óta mondjuk, ha vissza akarjuk kapni a normális, egészséges, derűs életünket, akkor a vírussal szemben az oltással védekezhetünk sikeresen. Ezt a célt most elértük. Mindenkinek köszönetet mondok, aki beletette ebbe a munkáját” – mondta a kormányfő. Az operatív törzs döntése értelmében így mostantól nem kötelező a maszkviselés a közterületen – emelte ki Orbán Viktor, ezután levette, majd magyarul és angolul el is köszönt a saját maszkjától.

 

Vasárnaptól új szabályok jönnek

A kormany.hu oldalon már előzetesen közzétették az ötmilliomodik védőoltás beadása után életbe lépő új szabályokat, amelyek többsége már vasárnaptól érvényes.

Megszűnik a jelenlegi szabályok szerint éjfél és reggel 5 óra közötti kijárási tilalom és az este 11 órás zárási kötelezettség az üzletek, a vendéglátóüzletek és a szabadidős létesítmények esetében.

A települések belterületén nem lesz kötelező a maszkviselés, s a 10 ezer fő feletti településeken sem szabályozhatják külön a polgármesterek a közterületi maszkhasználatot. A közterületen megszűnik a másfél méteres távolságtartási szabály is, valamint az egyéni és csapatsportolásra vonatkozó valamennyi korlátozás.

A bevásárlóközpontokban egyelőre marad a másfél méteres távolságtartás és a kötelező maszkviselés. Minden olyan helyen továbbra is kötelező a maszk használata, ahol védettek és nem védettek zárt térben találkozhatnak, így a tömegközlekedésben és az üzletekben.

A 16-18 éves korosztály felügyelet nélkül is járhat például étterembe, moziba, ha rendelkezik védettségi igazolvánnyal.

 

Családi rendezvények és lakodalom

Lakodalomban legfeljebb 200 fő vehet részt, más családi esemény vagy magánrendezvény esetén pedig az 50 fős létszámkorlát érvényes.

Ha vendéglátóüzletben tartják, az arra vonatkozó védelmi intézkedéseket kell alkalmazni. Amennyiben a rendezvény céljára az egész vendéglátóüzletet kibérelik, vagy ott biztosítható a résztvevők elkülönítése a többi vendégtől, akkor a koronavírus ellen nem védett személy is részt vehet, és az elkülönített részen nem kötelező a maszkviselés sem. Ugyanez vonatkozik a szállodai rendezvényekre, azonban a védettségi igazolás nélküli személyek a szálláshelyet az esemény végén kötelesek elhagyni, kivéve, ha egyébként jogszerűen tartózkodnak a szálláshelyen.

A védelmi intézkedés betartatásáról a családi esemény vagy magánrendezvény szervezője, helyszínének üzemeltetője vagy a helyszínnel rendelkezni jogosult köteles gondoskodni.

A házasságkötési szertartás, illetve temetés nem minősül rendezvénynek, így nem vonatkozik rá a korlátozás, a lakodalom kivételével. Ha a polgári házasságkötésre "külsős" helyen, azaz nem házasságkötő teremben, a polgármesteri hivatalban vagy vallási tevékenység céljára használt helyiségben kerül sor, akkor a lakodalomra vonatkozó rendelkezéseket kell figyelembe venni. Egyházi házasságkötés és temetés mint a vallási közösség szertartása esetén a védelmi intézkedéseket az egyházak határozhatják meg.

 

Kulturális és sportrendezvények

A kulturális eseményeket – a zenés, táncos rendezvény kivételével –, a sportrendezvényeket, valamint a zárt térben tartott rendezvényeket, illetve a szabadban tartott nagyobb (500 főt meghaladó résztvevő által látogatott) rendezvényeket a koronavírus ellen védettek és a felügyeletük alatt lévő kiskorúak látogathatják.

A szabadban tartott, 500 résztvevőnél kisebb rendezvény bárki által látogatható. Kivétel a zenés, táncos rendezvény, amely életkortól és helyszíntől függetlenül kizárólag a koronavírus ellen védettek által látogatható.
A zenés-táncos rendezvény helyszínén – a videoklip forgatáson, vagy más felvételen statisztaként történő közreműködés kivételével – beoltatlan személy is foglalkoztatható, de a fellépők kivételével köteles maszkot viselni. Nem minősül zenés-táncos eseménynek az a kulturális esemény, amely az előadó-művészet valamennyi ágának fellépése céljából megtartottként az adott művészet céljára rendelt helyszínen zajlik előre megváltott ülőhelyekkel, és a néző az előadás alatt a székében köteles tartózkodni.

Ha az 500 főnél nagyobb szabadtéri rendezvény sportfesztivál, ott versenyzőként a koronavírus ellen nem védett, de a sportról szóló törvény szerinti versenyszerűen sportoló is szerepelhet. Sportrendezvény az olyan verseny vagy mérkőzés, amelyen versenyzőként kizárólag a sportról szóló törvény szerinti versenyszerűen sportoló vehet részt, sportfesztivál az olyan sportesemény, amelyen a szabadidős sportoló is.

 

Egyéb rendezvények, gyűlések

A sportrendezvénynek, kulturális eseménynek, családi eseménynek, magánrendezvénynek, sportfesztiválnak, zenés, táncos rendezvénynek nem minősülő egyéb rendezvényekre, gyűlésekre a következő előírások vonatkoznak:

  • Ha szabadtéren tartják és az ott foglalkoztatottakon kívül 500 főnél kevesebben vannak jelen, akkor ott a koronavírus ellen nem védett személy is részt vehet. Amennyiben ennél több személy van jelen – a sportfesztivál kivételével –, akkor kizárólag a koronavírus ellen védett személy, valamint a felügyelete alatt lévő 18 évnél fiatalabb személy vehet részt.
  • Ha az egyéb rendezvényt zárt térben tartják – az ott foglalkoztatottakon kívül –, kizárólag a koronavírus ellen védett személy, valamint a felügyelete alatt lévő tizennyolcadik életévét be nem töltött személy vehet részt.


Az egyéb rendezvényen foglalkoztatott személy számára – kivéve a fellépőket – a maszkhasználat szabályait a rendezvény szervezője vagy a rendezvény helyszínének vezetője határozza meg. Ha a rendezvényen foglalkoztatott személy – ide szintén nem értve a fellépőket –, a koronavírus elleni védettséget a rendezvény szervezője felé nem igazolja, köteles a rendezvény befejezéséig maszkot viselni.

Ha a gyűlésen 500-nál kevesebben vannak jelen, a koronavírus ellen nem védett személy is részt vehet rajta. Ennél több résztvevőnél kizárólag a koronavírus ellen védett személy, valamint a felügyelete alatt lévő tizennyolcadik életévét be nem töltött személy lehet a helyszínen. A spontán gyűlés tilos.

A Magyar Közlönyben megjelent vonatkozó rendelet vasárnap lép hatályba, kivéve a gyűlésekre vonatkozó korlátozásokat, amelyek június 14. után szűnnek meg.