Az egynapos személyes képzés során a rendezvényszervezéssel kapcsolatos legfontosabb protokollszabályokkal ismerkedhetnek meg az érdeklődők.

 

„RENDEZVÉNYPROTOKOLL INTENZÍV KÉPZÉS”
– EGYNAPOS SZEMÉLYES KÉPZÉS RENDEZVÉNYSZERVEZŐK SZÁMÁRA
A MAGYAR TURIZMUS AKADÉMIÁNÁL

4 témakört felölelő intenzív, egynapos személyes képzés, amelynek során a rendezvényszervezéssel kapcsolatos legfontosabb protokollszabályokkal ismerkedhetnek meg az érdeklődők.

A június 6-i hiánypótló személyes képzés fókuszában a rendezvényszervezők állnak.

A Magyar Turizmus Akadémia „Rendezvényprotokoll intenzív képzése” a minél zökkenőmentesebb és profi rendezvényszervezést segíti, ahol a megrendelő nemcsak elégedett, hanem visszatérő is lesz.

A képzés konkrét esettanulmányokon keresztül mutatja be, mik azok a követelmények egy rendezvény során, melyeket minden rendezvényszervezőnek ismernie kell ahhoz, hogy elkerülhesse az esetleges kínos helyzeteket.

Az egynapos intenzív képzés alkalmával résztvevők 4 témával ismerkedhetnek meg:

  • Rendezvény előkészítés: rendezvénytípusok, álló/ültetett alkalmak szervezési kérdései, asztalformák, háznézés/házbejárás protokollja
  • Programszervezés- és lebonyolítás (forgatókönyv vs. program, résztvevői minőségek, megszólítások és beszédek sorrendje, stb.)
  • Follow-up és utómunkálatok, köszönőlevelek
  • Különleges rendezvények protokollja, aláírási ceremóniák, konferenciákon és sportrendezvényeken történő szerepvállalás, beszédek megtartása, a közszereplés protokollja

Előadó: Hossó Nikoletta, protokoll- és nemzetközi kapcsolatok szakértő

A képzésre várnak minden rendezvényszervezőt (junior/szenior), rendezvényigazgatót vagy bankett menedzsert, szállodai értékesítőt, asszisztenst, rendezvényügynökségek dolgozóit, konferenciaszervezőt vagy bárkit, aki a cégnél a rendezvényekért felel.

A Magyar Turizmus Akadémia minden képzése továbbra is támogatott, kedvezményes áron kerül meghirdetésre!

Részletek és a jelentkezési felület az alábbiakban, a képzéshez tartozó linkre kattintva megtalálhatók!

2023. június 6. / 09:00–17:00
Rendezvényprotokoll intenzív képzés
Az intenzív, 1 alkalmas személyes képzés kedvezményes részvételi díja a Magyar Turizmus Akadémia támogatásának köszönhetően: 45 000 Ft/fő + áfa a teljes 60 000 Ft + áfa/fő helyett.

Jelentkezési határidő: 2023. május 31.

(X)


Nyitókép: 123rf.com