Romániában is szabályozzák az elektromos rollerek használatát

Forrás: turizmus.com

 2020. február 04. 18:52

A kerékpár-használathoz hasonló feltételek mellett lehet ezentúl elektromos rollerekkel közlekedni a romániai utakon.

Az erről szóló sürgősségi rendeletet keddi ülésén fogadta el a bukaresti kormány. Marcel Vela belügyminiszter szerint 2016 óta már csaknem kétszáz baleset okozói, illetve szenvedő alanyai voltak az elektromos rollerrel közlekedők, akik közül 37-en súlyos, 156-an könnyebb sérülést szenvedtek, egyikük pedig életét vesztette – tájékoztat az MTI.

A közúti közlekedési szabályzást módosító rendelet szerint elektromos rollernek minősülnek az óránként legalább 6, és legfeljebb 25 kilométeres sebesség elérésére képes, elektromos motor által meghajtott két- és háromkerekű járművek,

amelyekkel csak 14. életévüket betöltött személyek közlekedhetnek utas nélkül, a kerékpárforgalom előtt nyitott közutakon.

A kerékpárokhoz hasonlóan a rollereket is lámpával kell felszerelni és ezentúl tilos az elektromos járművekkel a járdán közlekedni.
Ahol létezik kerékpársáv, ott a rollerezőknek is azt kell használni, egyébként pedig azokon az utakon közlekedhetnek, amelyeken a megengedett sebesség nem haladja meg az 50 kilométert óránként.
A 16 év alatti rollerezők számára kötelező a védősisak viselete.

Románia a nyolcadik ország az EU-ban, ahol szabályozzák az e-rollerek használatát

Fotó: 123rf.com

A bukaresti belügyminisztérium szerint Románia a nyolcadik európai uniós tagállam – Németország, Ausztria, Belgium, Dánia, Olaszország Franciaország és Hollandia után – amely szabályozza az elektromos rollerek használatát.