Sikeres turisztikai startupok

Szerző: Szántó Zoltán–Répászky Márk

Forrás: turizmus.com

 2018. október 04. 13:47

A Turizmus Világnapja szeptember 27-i szakmai konferenciáján bemutatkozott 20 izgalmas turisztikai startup is a világ minden részéből, köszönhetően az UNWTO és a Globalia közös versenyének, amelyben a legforradalmibb ötleteket keresték.

A turisztikai startupok versenyére 3000 nevezés érkezett, 20 döntős mutatkozott be röviden Budapesten, közülük a legérdekesebbeket mutatjuk be. (A projektek részletesen elérhetők a www.tourismstartups.org weboldalon.)

Awake – a kolumbiai projekt elindítói az ökoturizmus szerelmesei, akik egy kajaktúrán barátkoztak össze. Kiindulópontjuk az volt, hogy országukban az őslakosok a gazdasági problémák miatt sok helyütt irtják az erdőt, miközben a megőrzésével is pénzhez jutnának. Így jött létre az Awake platform, amely közvetlenül köti össze az ökoturistákat és a helyeiket, akik erdőirtás helyett túravezetőként dolgozhatnak. A projekt sikerét jelzi, hogy négy év alatt 37 szeresére nőtt a bevételük és a booking.com a legjobb startupok közé választotta őket. Céljuk, hogy előbb egész Latin-Amerikában, később globálisan is kiterjesszék a szolgáltatást.

Byhours – szállodás családból származik, és szállodásként dolgozott sokáig a Byhours portál spanyolországi alapítója. A koncepció egyszerű: sok vendég nem tud egy egész napot tölteni a hotelben, így lehetőséget kap arra, hogy óránként fizessen az igénybevételért. A hotel pedig így akár egy napon belül két vendégnek is ki tudja adni ugyanazt a szobát. Főleg üzletemberek veszik igénybe a szolgáltatást, de kórházak környékén fekvő hotelek esetében is népszerű. A Hilton és az Accor mellett 3000 hotellel állnak szerződésben, jutalékot kérnek a szállodától és a vendégtől is, mégis már 200 ezer felhasználó foglalt náluk egymillió órát. Európai terjeszkedés után globális lefedettség elérése a céljuk.

 

A Turizmus Világnapja szeptember 27-i szakmai konferenciáján 20 turisztikai startup is bemutatkozott

Fotó: Bodó Gábor

CheKin – a spanyol projekt integrált szálláshely-menedzselést kínál mobiltelefonon. A vendégek bejelentkezését 3 perc alatt elvégzi a program, akik ezután az okostelefonjukkal be is tudnak lépni a szobájukba. Főleg a kisebb szállodák és az üdülőfalvak esetében népszerű a megoldás, melyet eddig már 2,7 millió alkalommal vettek igénybe. A növekedés üteme havonta 30%-os.

A Climber alapítói gépi tanulásra és mesterséges intelligenciára alapozott okos árazási rendszert kínálnak a szállodák számára. Állítják, 20%-os éves árbevétel-növekedést lehet elérni eszközük révén. Különösen a kis- és közepes szállodaláncoknak javasolják a programot, amely 5%-os hibahatárral dolgozik.

Szintén a mesterséges intelligenciát veszi igénybe az e-bot nevű szolgáltatás, amely az ügyfélszolgálat válláról vesz le jelentős terhet. Megrendelőik között van már a Deutsche Bahn és az O2 német mobilszolgáltató.

A Higuests egy másik szegmensnek, az airbnb szobakiadóknak ad segítséget mindenben az ingatlan berendezésétől a foglalások kezeléséig. Mivel ezen a területen a fejlettebb világban sok a versenytárs, ezért eleve Indiában és a Közel-Keleten indultak, a jövőben pedig Afrikában és Ázsiában akarnak terjeszkedni.

Az ügyfélelégedettség növelését szolgálja az izraeli fejlesztésű howazit nevű program, amely folyamatos, valós idejű kommunikációt tesz lehetővé az ügyfél és a szolgáltató között. A Jetstar Airlines már az ügyfelük.

A Fülöp-szigeteki MAD Travel (Make a Difference) utazási ügynökség és iroda a 15 dolgozójával már több mint 4 éve próbálja összekötni a helyi közösségeket, a gazdaság és a turizmus résztvevőit. Céljuk egy jobb, empatikusabb utazóközönség formálása, hogy könnyebben megértsék a hátrányosabb körülmények között élőket és a kultúrájukat, ezáltal inspirálják, és reményt adjanak egy jobb jövőre. Szerintük az utazásban megvan a lehetőség, ami megváltoztathatja a nézeteket és arra ösztönöznek, hogy egy rendesebb, igazságosabb világot alakítsunk ki magunk körül.

A francia fejlesztésű, többszörös díjnyertes Runnin' city nevű applikáció megálmodója 4 év alatt közel 200 szállodai tartózkodása során csupán 2 esetben találkozott futóútvonal-ajánlóval. Az új alkalmazással világszerte több mint 150 várost fedezhetünk fel futás közben. Az alkalmazást fejlesztő cég alapítóinak a víziója, hogy könnyebbé tegyék az emberek életét geográfiai pozicionálással. Ők is a "big data" segítségével szeretnék növelni a felhasználói élményt. Az alkalmazással a felhasználók számára elérhetővé válnak az információk a légszennyezés mértékéről, az építési munkálatokról, az egészségesebb útvonalakról. A felhasználókat egy hang alapú GPS-vezető kalauzolja a legjobb útvonalakon, hogy a lehető legérdekesebb sportolási lehetőségeket és helyszíneket járhassák be az ott-tartózkodás során. Röviden tájékoztat azokról a különböző turisztikai attrakciókkal, emlékművekről, természeti helyekről és szomszédos látnivalókról, melyek mellett elhalad a felhasználó. Az applikáció ingyenesen letölthető okostelefonra, azonban szeretnék eladni szállodáknak, légitársaságoknak. A L'Equipe Magazine szerint ez egy nélkülözhetetlen alkalmazás, a Challanges szerint ez az egyik a 100 leghasznosabb okostelefonos alkalmazás közül.

 

A startup-projektek részletesen elérhetők a www.tourismstartups.org weboldalon

 

Az Oveit egy felhasználói élményen alapuló, készpénzmentes fizetőeszköz, ökoszisztéma. Használható konferenciákon, fesztiválokon, színházakban és számos rendezvényen. Az eredeti ötlet így hangzott: “egy olyan szállodai kulcskártya, amely máshol is használható, például múzeum belépőként, fizetési eszközként”. Az öt kontinensen működő szolgáltatás a jutalékot kap a szolgáltatóktól.

A bemutatkozó startupok közül az egyik legérdekesebb az izraeli fejlesztésű Refundit nevű alkalmazás, melynek segítségével az utazók elkerülhetik a reptéren való sorban állást az adó-visszatérítésre kijelölt helységnél. Az alkalmazás ilyen egyszerűen működik: a vásárló készít egy fotót az okostelefonjával a számláról, feltölti az alkalmazásba, ami eljuttatja azt az illetékes adóhatósághoz. A brüsszeli reptéren már 3 hónapja sikeresen alkalmazzák a rendszert. Szlovákiában is tesztelték már az alkalmazást. Ez a találmány gazdasági előnyöket jelent az államoknak is. Az utazók várhatóan többet fognak költeni, ha tudják pontosan, hogy mennyi adót kaphatnak majd vissza a vásárlásaik után.

Az izraeli Pruvo nevű rendszer – miután továbbítottuk neki a szállodai szobafoglalásunkat – összehasonlítja a jelenleg elérhető szállodai szobaárakat, és ha talál olyat, akkor egy jobb ajánlatot küld nekünk ugyanabba a szállodába. Ha átfoglaljuk a már meglévő rezervációnkat a Pruvo által ajánlott kedvezőbb ajánlatra, a kezelési költséget levonva visszakapjuk a két foglalási díj közötti különbséget. A 2016 májusában bemutatott alkalmazás több mint 2 év alatt már közel 12 000 000 eurót mentett meg a szállóvendégeknek.

Az izraeli SeeVoov megálmodója hozzánk hasonlóan korábban papír alapú útikönyvek és térképek segítségével tervezte meg az utazásait. Az interaktív videó alapú internetes oldal a különféle turisztikai attrakciók megkeresése után elkészít számunkra egy konkrét útitervet, melyet az okostelefonunkkal szinkronizálhatunk. Ez a fejlesztés is a “machine learning”-en alapul, a rendszer automatikusan gyűjti az adatokat, videókat. A felhasználók átlagosan 6 másodpercet töltenek az oldalon. A cég vezetői már aláírtak több szerződést az izraeli Travel Chanellel. Szeretnének légitársaságokkal is leszerződni, hogy a repülőkön is elérhető legyen a videó alapú tervező az utasok számára.

A kanadai Stay22 nevű startup megoldást jelent a rendezvény iparág szállásproblémái számára. Az ötlet szintén személyes tapasztalatból született: évente közel két és félmillió rendezvényt szerveznek a világon, ezeknek 31%-a nagyvároson kívül zajlik. Az OTA-k még mindig nem fedik le ezt a piacot, a Stay22 ezért például az Airbnb-vel működik együtt.

A szenior korosztályt célozza meg a The Freebird Club. Az idősödő társadalom, a magányosság, az elszigeteltség, az anyagi problémák és a korlátozott utazási lehetőségek megoldása lehet a megosztáson alapuló társadalom, valamint az azonos korcsoportok közösségi utazása. A klubnak jelenleg több mint 4000 aktív tagja van, 72 országban működik, 1800 éjszakát töltöttek el a segítségével és ezek a számok napról napra nőnek. A marketing stratégiájuk szerint idősek otthonaival és utazási irodákkal építenek ki partnerkapcsolatokat. A bevétel az egyszeri 25 eurós belépési díjból és a foglalásonkénti 15%-os járulékból keletkezik.

A 2013-ban kifejlesztett Wishtrip nevű utazástervező alkalmazás szerepelt a Google play Top 10-es listáján is. Célja egy biztonságos, közösségi és fenntarthatóbb turizmus fejlesztése. A közösségi applikáció segít megtervezni az utazást, a felhasználók megoszthatják a tapasztalataikat a többi felhasználóval, találkozhatnak is egymással, valamint élő közvetítést indíthatnak utazás közben. Ez a rendszer is a “machine learning” technológiát alkalmazza. A digitális információt fizikai tapasztalattá alakítja. Ökoszisztéma a szakértőknek és a felhasználóknak is egyaránt.

Kapcsolódó cikkek