Skandináviában népszerűsítette hazánkat a Magyar Turisztikai Ügynökség

Forrás: turizmus.com

 2022. október 18. 12:08

A visegrádi négyek turisztikai együttműködését erősítő, “Discover Central Europe” szakmai program keretében Norvégiában és Svédországban szervezett rendezvénysorozatot az MTÜ. Az eseményen a tudásmegosztás és a szakmai kapcsolatok építése mellett a hazai gasztronómiát is népszerűsítették.

A két állomásos rendezvénysorozat lehetőséget biztosított az aktuális turisztikai tapasztalatok megosztására. Az MTÜ meghívására a résztvevő közel 40 skandináv partner négy hazai, utazásszervezéssel foglalkozó céggel (TOUR EAST TOUR Hungary, Zenia Hotels, Hard Rock Hotel Budapest, BDPST Group) tárgyalhatott, építhetett kapcsolatot.

Az üzleti workshopokat és egyeztetéseket követően a V4-es országok turisztikai ügynökségei adtak elő, a vendégországok pedig egyedi gasztronómiai hagyományukat is megmutatták. Hazánk híres boraiból és ételeiből, valamint likőrjeiből is ízelítőt adott, de a vendégországok egyedi sörkínálata is szerepet kapott a programban. Mindkét rendezvény a visegrádi négyek „Discover Central Europe” kezdeményezés keretében valósult meg, amelynek célja, hogy a négy ország közös ernyőmárka alatt, közös termékként jelenjen meg azokon a küldő piacokon, ahol a hasonló vonások miatt így vonzóbb ajánlatot kínálhatnak.

skandinav_mtu

A résztvevő közel 40 skandináv partner négy hazai, utazásszervezéssel foglalkozó céggel tárgyalhatott, építhetett kapcsolatot

Fotó: MTÜ

Az eseményen Izbriszov Vitalij, a Magyar Turisztikai Ügynökség nemzetközi piacszakértője kiemelte: „A szakmai workshopokat azzal a céllal szerveztük, hogy támogassuk a skandináv piacok fellendülését, amelyek a pandémia után a vártnál lassabban épülnek vissza, de kedvező tendenciát mutatnak. Ezért fontos, hogy megismerjük az országspecifikus igényeket, és ezek alapján állítsuk össze az egyes piacokon megjelenő termékeket.  Az általunk elemzett utazási adatok alapján a skandináv látogatók kiemelten érdeklődnek a gasztronómiai kínálatunk iránt, a magas minőség és a kedvező ár-érték arány miatt. Továbbá környezettudatosak, szívesen töltik szabadidejüket a természetben, ezért érdemes olyan turisztikai csomagokat kínálni számukra, amiben fontos szerepet kap a fenntarthatóság és az aktív kikapcsolódás.”

A fejlődési lehetőséget a turisztikai adatok is alátámasztják. A hazánkba érkező svéd turisták száma 2022 első 8 hónapjában több mint három és félszeresére, míg a vendégéjszakák száma több mint négyszeresére nőtt az azt megelőző év azonos időszakához képest. 2022 eddig eltelt időszakában több mint 80 százalékkal több svéd vendég érkezett, és több mint 80% több svéd vendégéjszakát töltöttek nálunk, mint tavaly egész évben. Hasonlóan kedvezően alakultak a norvég vendégek adatai is az elmúlt időszakban. 2022 eddig eltelt időszakában közel háromszor annyi norvég vendég érkezett hazánkba és több mint kétszer annyi vendégéjszakát töltöttek nálunk, mint tavaly egész évben. A skandináv országokból elsősorban Budapestre érkeznek a látogatók.