Könnyid László: Még 70 milliárd forint hívható le Széchenyi Turisztikai Kártyával
Forrás: turizmus.com
2020. december 10. 16:34
Könnyid László szerint most már elmondható, hogy a kifejezetten turisztikai vállalkozások számára kidolgozott Széchenyi Turisztikai Kártya sikeres termék, hiszen szeptember 21-ei életre hívása óta november 30-ig 777 vállalkozó igényelt vele összesen több mint 30 milliárd forintot, és ez a szám azóta is folyamatosan emelkedik. Ez az összeg már önmagában is azt mutatja, hogy volt és van érdeklődés a termék iránt. A vezérigazgató-helyettes külön felhívta rá a figyelmet, hogy a befogadott hitelkérelmek több mint 60 százaléka a jelenlegi válságnak különösen kitett mikrovállalkozásoktól érkezett, több mint 30 százaléka kisvállalkozásoktól, a többi pedig közepes méretűektől. A vendéglátó cégek által igényelt összeg kb. 35 százalékát teszi ki az összes igénynek, míg a szállodák részesedése 15 százalék, az utazásszervezésé 12 százalék, a szárazföldi személyszállításé pedig 10 százalék.
A vállalkozások kamat- és költségmentesen jutnak hozzá a szabad felhasználású folyószámlahitelhez, a futamidő tetszés szerint 1, 2 vagy 3 év lehet.
![]() |
Könnyid László: Az MTÜ kampányai megpróbálják fenntartani az emberekben az utazási vágyat |
Fotó: MTÜ |
Könnyid László úgy gondolja, hogy a kártya keretében nyújtott hitel költségmentességének és rugalmasságának köszönhetően valós segítség lehet a turisztikai vállalkozások számára a jelenlegi helyzetben, amikor a munkahelyek megtartása és az egyéb működési költségek előteremtése a legfontosabb.
A magas elérhető összeg – a felső határ 250 millió forint – pedig még azt is lehetővé teszi, hogy a kérelmező vállalkozás fejlesztésre is fordítson belőle.
A programban 100 milliárd forint áll rendelkezésre, tehát az eddig megigényelt összegeken felül még közel 70 milliárd forintnyi keretre nyújtható be kérelem – hangsúlyozta.
Bértámogatás, foglalási kompenzáció, adócsökkentés
Az MTÜ vezérigazgató-helyettese a műsorban arról is beszélt, hogy a kormány kifejezetten a turisztikai szektort segítő intézkedéseket hozott novemberben. A szálláshelyek esetében az elmaradt szállásdíj-bevételek 80 százalékát vállalja át az állam a november 11-től december 10-ig terjedő időszakra, és ha az érintettek december 20-ig benyújtják az igényüket, akkor még idén kifizeti nekik a kért összeget az MTÜ.
A kormány ezenkívül január végéig fenntartja a vendéglátásban már novemberben bevezetett 50 százalékos bértámogatást, és kiterjeszti azt a szálláshelyekre és az utazási irodákra is. Cserébe a munkahelyek megtartását és a bérek kifizetését várja el az állam – tette hozzá Könnyid László.
A vendéglátóhelyeket segíti a házhoz szállítás áfakulcsának lecsökkentése 27-ről 5 százalékra, ezzel párhuzamosan pedig az MTÜ újra meghirdetett #jótettem kampánya, amely arra ösztönzi az embereket, hogy a karácsonyi időszakban is rendeljenek a kedvenc éttermükből.
Az utazási irodák számára jelent könnyebbséget az a módosítás, hogy a vagyoni biztosítékot csak a 2019-es lezárt üzleti év forgalmának 50 százaléka után kell megfizetni.
Az MTÜ kampányai megpróbálják fenntartani az emberekben az utazási vágyat. Addig is, amíg ez nem realizálható, jó megoldás, ha a hazai szolgáltatók utalványokat – pl. szállásutalványt, fürdőbérletet, éttermi vouchert – kínálnak karácsonyi ajándék céljára, ezzel a vállalkozások bevételt generálnak, a vásárlók pedig életben tartják a szektort – mutatott rá Könnyid László.
A teljes interjú itt hallgatható meg: