Szerdáig még lehet jelentkezni a CheckINN versenyre
Forrás: turizmus.com
2019. november 18. 10:53
Ezideáig hét különböző felsőoktatási intézményből, az ország minden részéről jelentkeztek csapatok a magas nívójú pályázatra, de a szervezők további lelkes csapatok jelentkezését várják, hiszen a nyertesek nagy értékű díjazásban részesülnek.
Érdemes pályázni, hiszen a második szakasz lezárta után a nyertesek a 2020. február 1-jén megrendezendő Turizmus Gálán vehetik át nagyértékű díjaikat a turisztikai szakma képviselői előtt.
A három kategóriában, az elbírálás utolsó fordulójában a legmagasabb pontszámban részesülő pályamunkát benyújtó csapat tagjai, kategóriánként összesen 3 millió forintot kapnak ösztöndíj formájában, így a nyertes csapatok tagjai számára fejenként 1 millió forint jár.
Nem szabad megfeledkezni azonban a közönségdíjról sem, ami egy páros, egy hétre szóló fesztiválbérlet a 2020-as Sziget Fesztiválra a közönségdíjat elnyerő csapat minden tagja számára.
Az MTSZA vállalja, hogy a nyertes csapatok küldő intézményével támogatási szerződést köt egy közösen meghatározandó szakmai projekt megvalósítására 3 millió forint értékben.
![]() |
Eddig hét különböző felsőoktatási intézményből érkeztek pályázatok |
Fotó: Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány |
A három fős csapatokban helyet kaphatnak a felsőfokú szakképzésben résztvevők is, és nemcsak nappali, hanem bármely tagozaton résztvevő hallgatók indulhatnak a versenyen. Mivel a korábban elkezdett munka nem vész el, a szervezők azt javasolják, hogy a csapatok ne hagyják utolsó pillanatra regisztrációjukat, hiszen a rendszer lehetőséget biztosít a folyamatos, online munkavégzésre.
Az első szakasz kitöltése után – aminek tartalmaznia kell a víziót, innováció leírását, üzleti modellt és megvalósíthatósági koncepciót – a pályázatot szükséges benyújtani a megfelelő gombra kattintva. A megkezdett pályamunkákat a szervezők nem tekintik automatikusan benyújtottnak a határidő lejártával.
További információ a www.check-inn.hu weboldalon, illetve a verseny hivatalos Facebook és Instagram oldalán elérhető.
A pályázat meghirdetését támogatja a Magyar Turisztikai Ügynökség, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége, továbbá a Danubius Hotels és a Hunguest Hotels.