Szinte minden regisztrált diák dolgozik már, de vannak még szabad helyek

Forrás: MTI

 2022. július 19. 10:11

Június közepe óta jelentkezhettek és július elejétől állnak munkába a kormányzati bértámogatással vakációs foglalkoztatáshoz segített 16-25 évesek.

A nyári diákmunka program idei felhívására eddig 19 312 középiskolás vagy egyetemista regisztrált, 19 144 pedig már talált is szünidei állást mintegy négyezer munkáltatónál – ismertette keddi Facebook-bejegyzésében a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM).

A foglalkoztatók kérelmei alapján még további legalább másfélezer kiadó hely akad önkormányzatoknál, a mezőgazdaságban vagy a turizmus-vendéglátásban – közölték.

A 25 év alattiaknak idéntől még inkább érdemes a nyár egy részét munkával tölteniük, hiszen keresetük után januártól nem kell személyi jövedelemadót fizetniük, többet tarthatnak meg belőle saját céljaikra.

A foglalkoztatók kérelmei alapján még legalább másfélezer kiadó hely akad a nyári diákmunka program keretében

Fotó: 123rf.com

A nyári diákmunka programban 16-25 év közötti, nappali tagozaton tanuló, munkaviszonyban nem álló, vállalkozási jogviszonnyal sem rendelkező diákok foglalkoztatása támogatható. A helyhatóságok számára legfeljebb két hónap időtartamra teljes egészében megtérítik a legfeljebb napi 6 órás foglalkoztatás után fizetett bért. A cégeknél legfeljebb napi 8 órás foglalkoztatás támogatható, a program a munkabér összegének háromnegyedét vállalja át.

Ötből négy támogatott fiatal önkormányzatoknál segít, de már jóval több mint háromezren dolgoznak szállodákban, éttermekben, cukrászdákban, lángossütőkben is.

A Technológiai és Ipari Minisztérium július elején csaknem másfélszeresére emelte az idei kiírás eredetileg kétmilliárd forintos keretösszegét. A kérelmezett támogatások értéke már a 2,5 milliárdot közelíti, a leszerződött összeg is több mint 2,1 milliárd, így van még forrás további fiatalok foglalkoztatásának ösztönzésére is.

A minisztérium emlékeztet: 2013 óta mintegy 26 milliárd forint állami támogatással több mint 261 ezer tanuló vagy hallgató szerezhetett munkatapasztalatot a nyári diákmunka programban.2022-ben a gyakorlati jártassághoz és zsebpénzhez jutáson túl újabb nyomós érvként hozható fel a fiatalok szabadidős szorgoskodása mellett az idén bevezetett szja-mentességük.